2012. július 19., 10:102012. július 19., 10:10
Bár végignézve hivatalos ünnepeink palettáját, ez sem kizárt. Néha az az érzése támad az embernek a számon tartott évfordulók kapcsán, mintha szánt szándékkal válogattak volna össze olyan dátumokat, melyek keserű ízt hagynak a szánkban. Példaként: október 6. – az aradi vértanúk kivégzése, március 15. – egy vérbefojtott forradalom kitörésének napja, melyet példátlan megtorlás követett, de augusztus 20-ának sem egyértelműen pozitív az üzenete, mivel az államalapításhoz kegyetlen belharcok emléke kötődik. A non plus ultra pedig a két éve bevezetett nemzeti összetartozás napja, ami nem rossz kezdeményezés ugyan, viszont szerintem hiba volt épp a trianoni döntés napjára időzíteni.
Furcsállom, hogy nem emlékezünk érdemben például Hunyadi Mátyásra, aki minden kétséget kizáróan a legmarkánsabb és a magyar néplélek által leginkább kedvelt személyisége történelmünknek. De szóba jöhetne akár a honfoglalás is vagy a magyar törzsek közötti összefogást megpecsételő vérszerződés, illetve a pozsonyi fényes győzelmet hozó csata. Igen kívánatos lenne, ha a fiataljaink – és nem csak ők – azt látnák, hogy vannak vidám ünnepeink is, mert ellenkező esetben kizárólag a veszteségérzés, a frusztráció növekedéséhez járulnak hozzá a nemzeti emléknapok.
Különösen indokolt volna ez a határon túl, vegyes lakosságú közegben, ahol sok esetben a fiatalnak egyéni döntés kérdése a nemzeti identitás. Kétségtelen, hogy minden magyarnak tudnia kell azokról az eseményekről, melyekre jelenleg emlékezünk. Kevéssé vonzóak azonban az örökösen felidézett szomorú történetek, különösen egy olyan többségi nemzet ünnepeivel párhuzamba állítva, melynél a jeles évfordulók egy erősen önérvényesítő, mítoszteremtő, nemzeti történelem- és identitásépítő kultúrpolitika alappilléreit jelentik. Ha nem lépünk, ne csodálkozzunk, ha a gyerekek, fiatalok számára szimpatikusabb lesz a hórázás, mint a fájdalmas emlékek állandó felidézése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Látogatottsági adatok