2010. szeptember 23., 11:332010. szeptember 23., 11:33
Az 1989 előtt még igen fiatal, illetve meg sem született, tehát a korról mit sem sejtő nemzedéknek, de talán magunknak sem árt újfent elmondani, hogy akkor nem úgy volt, mint ma. Mert akkor még titokban sem lehetett egyetlen darabka nemzetiszínszalagot őrizni, vagy egy-egy politikai viccet erre meg nem felelő helyen és emberek előtt elsütni, de a kormányt és az ország elnökét sem lehetett az imént említett körülmények között bírálni; és például Nyirő József köteteit, vagy mondjuk régebbi magyar történelemkönyveket sem volt ajánlatos a polc első sorába rakni – mert ha minderről tudomást szerzett a szeku…
És mondjuk akkoriban egy orvostanhallgató is alaposa(bba)n meggondolta, hogy ha egyszer felvételi vizsga útján bejutott az egyetemre, elküldi-e az anyjába a szekust, hogy további tanulmányaitól örökre búcsút vegyen, vagy vállalja azt a fajta lavírozást, amelyet ilyen vagy olyan mértékben, szinten és módon, de mindenkinek vállalnia kellett. Mert olyan volt az a rendszer. Hogy ki szekusnak, ki párttitkárnak, ki szüleinek, ki gyermekeinek, ki tanárának, ki tanítványának, egyszóval ember embernek, de még önmagának is: hazudott. Legalább most, bő húsz esztendővel 1989 decembere után legyünk őszinték: mindenki kussolt, mert ahol zsarnokság volt, ott zsarnokság volt – és aki a hálón fennakadt…
Saját udvarunkon seperve: Márton Áron püspököt és a volt politikai foglyok derékhadát leszámítva nem tudok olyan magyart, aki a kommunizmus rettenetes évtizedeiben egyenes gerinccel s szóval élt volna. Úgyhogy csínján a szavakkal, és főleg az ítéletekkel. De bő húsz esztendővel 1989 decembere után a gyanúba kevertek legalább most az egyszer legyenek őszinték. Legalább most ne féljenek. Legalább most álljanak elő. Mert a bűnök alól igazi feloldozást amúgy sem a törvényszék, sem ember, hanem egyedül a jóisten adhat.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.