Munkára fel!

A diákmunka nálunk sokáig elképzelhetetlen volt az „akkor inkább világgá megyek” elhatározás nélkül, hiszen az egyetemisták számára csak külföldön, leginkább a tengerentúlon nyílt lehetőség jól fizető idénymunkára. A nagy kaland a legtöbb esetben szerencsésen ért véget, de olyan is akadt, akinek itthonról kellett pénzt küldeni a visszaútra, vagy az éltanuló úgy döntött, inkább marad a nagy Amerikában, mert pincérként többre viszi.

Az élmény, a tapasztalatszerzés meghatározóvá vált azok életében, akik ily módon megismerték az Óperenciás-tengeren is túlt. Csakhogy a sokat hangoztatott gazdasági válság miatt az elmúlt években jelentősen csökkent azok száma, akik nyári munkahelyet találtak, találnak külföldön. Emiatt – szülői segítség vagy egyéb kereseti forrás hiányában – még a kalandvágyó ifjak közül is sokan itthon próbálnak annyi pénzt összeszedni a szünidő folyamán, hogy legalább a hazai fesztiválok egyikén kitombolhassák magukat.

Romániában későn, 2007-ben ismerték fel, a diákmunkát fel kell karolni. A vonatkozó törvény szerint támogatásban részesülnek azok a cégek, amelyek nyáron tanulókat, egyetemistákat alkalmaznak. Eredetileg a mindenkori minimálbér felének megfelelő összeget igényelhette az a vállalkozó, aki legtöbb 60 napig diákot foglalkoztatott törvényes keretek között, ám ez a juttatás most már csak fejenként 250 lej. Idén a legtöbb helyen nem tolonganak a cégek képviselői a munkaerő-elhelyező ügynökségeknél, ugyanis a támogatás sok esetben még a munkavállaló diák után fizetendő illetékek összegét sem fedezi, nem is beszélve az utánajárásról és papírmunkáról, amely a legfeljebb két hónapra szóló munkaszerződés megkötésével jár. A diákok számára ugyanakkor fontos lenne, hogy legalább néhány hetet foglalkoztassák őket – és nem csak a pénz miatt, hiszen ideális esetben a fiatalok olyan munkakörben is elhelyezkedhetnek, amely nem idegen attól, amit tanulnak, és így az idénymunka egy hasznos nyári gyakorlattal is felérne.

A jó időben, jó helyen megszerzett tapasztalatok aranyat érnek, ám ahhoz, hogy ebből valós hasznot húzzon a teljes társadalom, óriási szemléletváltásra van szükség. A cégeknek fel kellene ismerniük, hogy a diákok bevonásával, szakmai fejlődésük egyengetésével hosszú távon megbízható munkaerőt nevelnek. Az állam pedig a diákmunka hathatós támogatásával, kizárólag középiskolások és egyetemisták számára meghirdetett állásbörzék megszervezésével, a munkaadó és az ifjú munkavállaló közötti kapcsolatfelvétel megkönnyítésével akár megalapozhatná a kivándorlás, az agyelszívás elleni stratégiáját is. Hiszen ha a diák már felnőtté válása hajnalán megfontolandó lehetőségekkel szembesül, akkor jóval nehezebben határozza el, hogy világgá menjen egy kis pénzért vagy egy új életért.