2012. december 28., 14:562012. december 28., 14:56
Remus Pricopie – akiről épp a hét elején derült ki, hogy nem olyan formában vett részt egy amerikai egyetem képzésein, ahogy azt önéletrajzában feltüntette – ugyanis nem hogy nem hajlandó tüzetesebben kivizsgáltatni a kormányfő doktori disszertációját, amelyről három testületből kettő is megállapította, hogy szerzőjük vastagon másolt más művekből forrásmegjelölés nélkül, de inkább az egyik, a miniszterelnököt elmarasztaló testületet próbálja diszkreditálni.
Persze ez közvetlenül egyikünk életét sem befolyásolja, „csupán” azt jelzi, hogy morális szempontból nem várható lényegi javulás a közéletben, na és persze az országon rajta marad a bélyeg, hogy ez az a hely, ahol egy ilyen, máshol akár államfői lemondással is járó ügy simán, következmények nélkül elmismásolható.
Ami jóval közvetlenebbül befolyásolja majd az életünket, az jövőre is a gazdasághoz kapcsolódik. Nem szerencsés, hogy – decemberi választások ide, kormányalakítás oda – épp az arra az évre szóló költségvetés kidolgozása és elfogadása késlekedik, amelyben jelentős törlesztőrészleteket kell visszafizetni a gazdasági válság miatt felvett hitelek után. 2013-ban mintegy ötmilliárd eurót kell átutalni a külső hitelezőknek, az ezzel járó költésgvetési megszorításokat pedig a rendelkezésre álló európai uniós források lehívását és felhasználását hatékonyabbá tevő intézkedésekkel kellene kompenzálni – erre pedig idejében rá kellett volna készülni.
Magyar szempontból is fontos év a következő. Végre – akár Budapest bevonásával, de a döntéseket mindenképpen helyi tapasztalatok és helyzetismeret alapján meghozva – komolyan tárgyalniuk kell a szemben álló magyar politikai pártoknak arról, hogy egyrészt elfogadják egymás létjogosultságát, amelyet a magyar választópolgárok kisebb vagy nagyobb arányban, de voksaikkal is megerősítettek, másrészt végre meg kell állapodniuk arról, hol versenyezhetnek nyíltan egymással, és hol kell egységes erőt felmutatnia a magyarságnak.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.