A nyíltan felvállalt Unió-ellenesként közismert Jobbik április 6-ai előretörése apropóján nemzetközi szinten is sokan megkongatták a vészharangot, hogy a május végi európai parlamenti választás nyomán várhatóan nagy arányban kapnak helyet a brüsszeli törvényhozásban az euroszkeptikus pártok, politikusok.
2014. április 14., 20:032014. április 14., 20:03
2014. április 14., 20:042014. április 14., 20:04
Az aggodalom megalapozott, hiszen az európai egyesült államok eszméjét képviselőkkel – köztük találjuk például Traian Băsescut – szemben a nemzetek Európáját hirdetők Hollandiától Franciaországig, Nagy-Britanniától Németországig egyre szélesebb társadalmi rétegeket képesek megszólítani.
Ők azok, akik nem kérnek a „brüsszeli diktátumokból\", és akik legszívesebben holnaptól felszámolnák az EU-t, de legalábbis teljesen új alapokra helyeznék. Legyen szó a magyar radikális alakulatról, a holland Geert Wilders Szabadságpártjáról vagy a francia Marine Le Pen Nemzeti Frontjáról, a többség sokszor hajlamos azzal „elintézni\" őket, hogy szélsőségesek.
Holott már csak az EU jövője érdekében is hasznosabb lenne alaposabban elgondolkodni euroszkepticizmusuk okain. A brüsszeli eurobürokraták mélyrehatóbban megvizsgálhatnák, helyes válaszokat adtak-e a gazdasági világválság idején az országonként eltérő kérdésekre. Vagy arra, valóban az szolgálja-e az európai nemzetek érdekeit, ha minden téren Brüsszel akarja megmondani a „tutit\".
Egységes szabályozásra gazdasági, pénzügyi, szociális téren egyaránt szükség van, de nem mindegy, meddig terjed Brüsszel kontrollja. Ugyan mi indokolja például, hogy az EU eltöröltetné a házi pálinkafőzés adómentességére vonatkozó magyar szabályozást, amikor Csehországban adómentes a házi sörfőzés? De emlékeztethetnénk arra is, mekkora riadalmat okozott nemrég hazai körökben, hogy az Unió be akarta tiltani a román nemzeti eledel, a miccsként ismert csórékolbász előállítását.
És arról még nem is szóltunk, hogy Brüsszel továbbra sem hallja meg a nemzeti kisebbségek szavát, különösen érzékeny viszont a szexuális kisebbségek jogainak szavatolására. Jó lenne, ha a leendő uniós kormány és törvényhozás tagjaiban is tudatosulna: pusztán az egységes Európa szellemének megidézésétől nem érzik közelebb magukhoz az Uniót a kontinens polgárai.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!