Elhárult vagy még csak most jön az igazi káosz?

Azzal ugyanis, hogy megvárta az eredmény érvényesként való elismerését, még nagyobb káoszba taszította az országot. Igaz, az alkotmánybíráknak sem kellett volna péntekig várniuk, amikor a külföldi szavazókörökben már el is kezdődött a szavazás. Miután már csütörtökön megkapták az első beadványokat, amelyek a hírszerzési információk alapján az első forduló érvénytelenítését kérték, már aznap dönteniük kellett volna.

Egyébként nagyon tanulságos, hogyan viszonyulnak a parlamenti választások után az immár hétpárti törvényhozásba bejutott pártok, illetve a romániai polgárok – kiemelten a magyarok – az alkotmánybíróság pénteki döntése előtti előállt helyzethez.

A három szélsőjobb párt részéről egyértelmű volt a választás: besoroltak Georgescu mögé.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) már hűségesküt tett neki, és koalícióra hívta a szociáldemokratákat, az USR-t és a nemzeti kisebbségi frakciót – ami rendben is van, csak éppen a harmadik helyezettről van szó, ami befolyását az események menetére némileg beszűkíti.

Lasconi és pártja a demokrácia őrének szerepében próbált tetszelegni, ám látszott: nehéz kilépni a hagyományos értékek ellen fellépő balliberális párt skatulyájából, amelybe az USR önmagát sorolta be, hiszen a liberális Renew Europe pártcsalád tagja.

Mindeközben a választáson 22 százalékkal első helyen végzett Szociáldemokrata Párt (PSD) megpróbált helyezkedni. Érzi, hogy az emberek változást akarnak, a szociáldemokraták viszont ezt amolyan caragialei módon szeretnék, miszerint legyen reform, de ne változzon semmi, vagyis maguk is profitálni szeretnének a jelenségből.

Ezért inkább nem akartak egyértelműen kiállni Lasconi mellett, mert minden bizonnyal úgy vélték: így tudják alaposan megkérni az árát annak, hogy belépjenek a szélsőséges pártokat háttérbe szorítani kívánó koalícióba. De még az sem kizárt, hogy hajlandóak lettek volna kívülről támogatni egy szélsőjobbos kisebbségi kormányt, ha azt érzékelték volna, hogy ez a választóik elvárása, és amúgy sem sikerülne eleget profitálniuk egy négypárti koalícióból.

Aztán pálfordulás következett – vélhetően nem teljesen függetlenül egyes „stratégiai szövetségesek” színfalak mögötti figyelmeztetéseitől.

Az USR által kidolgozott, majd a parlamenti választás után visszavont – egyébként valóban átgondolatlan, a magyar közösség asszimilációját garantáló, kártékony fércműnek számító – közigazgatási átszervezési törvény elleni küzdelmet kampánya fő elemévé téve ugyanis

Eközben a semmiből felbukkant Georgescu magyar témában jóformán semmit sem mondott (igaz, amit mondott, miszerint a kisebbségek románok, és örüljenek, hogy földet meg vizet kapnak Romániában, abból egyértelmű, hogy virtigli soviniszta). Arra meg már nem sokan veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek, mit is jelent az általa nosztalgiával emlegetett és felmagasztalt soviniszta, fasiszta Vasgárda és Antonescu marsall, és hogyan tekintettek a magyarokra.

(Megsúgjuk: nem barátként).

A négy párt helyzetét nehezítette, és a soron következő új választási kampányidőszakban még tovább nehezíti, hogy az elmúlt évek politikai botrányai, korrupciós ügyei és felemásan kezelt válságai után az embereknek annyira elegük van már a fősodratú pártokból, hogy egyáltalán nem kizárható: már csak dacból, csakazértis azt támogatják majd az újonnan megtartandó elnökválasztáson, aki ellen azok összefognak.

Mindeközben Georgescu bírálói azt vetik a szemére, hogy szuverenista, mintha ez lenne a legfőbenjáróbb bűne.

Ennek tisztázására le kell szögezni:

(Idejekorán leszerelendő a kaján megjegyzéseket: a kisebbségi jogok nemzetközi szerződésekben is szereplő ügye természetesen nem ebbe a kategóriába tartozik).

Csakhogy azt is meg kell nézni, hogy ki és hogyan képviseli, vagy tesz úgy, mintha képviselni akarná. Georgescu kapcsán ugyanis egyre inkább az az ember érzése, mintha valakik épp azért húzták volna elő a cilinderből, hogy lejárassák vele a szuverenizmus eszméjét.

Hiszen

A magukat haladónak képviselő körök részéről persze már meg is volt az izzadtságszagú próbálkozás arra, hogy Georgescut rátolják a magyar miniszterelnökre, hogy ezzel is tovább feketítsék őt, mert nekik amúgy is mindenről ő jut eszükbe, másrészt pedig úgyis szélsőjobboldalinak bélyegeznek mindenkit, aki tőlük egy kicsit is jobbra – vagyis valójában középen – áll.

Pedig természetesen Georgescu összeesküvés-elméletekben való hite és vasgárdista szimpátiái miatt nem helyezhető egy kategóriába egyetlen mérsékelt fősodratú politikussal sem a szuverenista oldalról.

(Ebből a szempontból nem is különböznek az összeesküvéselmélet-hívő Georgescutól, hiszen ahogy az elnökjelölt, ők is ugyanúgy felépítettek egy alternatív valóságot, amelyben a buborékjukban ülő hasonszőrűekkel együtt dogmatikusan hiszenk).

Szögezzük le tehát egyértelműen: Georgescu nem normális szuverenista, hanem egy megkérdőjelezhető elmeállapotú, soviniszta tömeggyilkos gazembereket ajnározó szélsőjobbos, aki kapcsán nem kéne elfelejteni, hogy még annak az AUR-nak is vállalhatatlan volt, amelynek az elnöke az úzvölgyi osztrák-magyar katonatemető elleni pogromkísérletet szervezte.

Tanulságos amúgy, hogy Romániában mindhárom, magát szuverenistának nevező, Georgescut támogató párt nettó szélsőjobbos, ami jórészt annak tudható be, hogy

a brutális tömeggyilkosságokkal és a népirtással.

Ennek ellenére sok magyar is benyelte a Georgescu-féle pszeudoszuverenista szöveget, és a közösségi oldalakon egyértelműen mellette foglalt állást, pedig magyar emberként ilyen elveket valló jelöltre szavazni nem kis mértékű önpusztító hajlamra utal – ennél már az is jobb lett volna, ha aki nem akart Lasconira pecsételni, inkább otthon marad, hogy arra a jelöltre se voksoljon, aki szerint a szénsavas üdítőkben nanochipek vannak.

Az minden esetre jókora kérdőjel, kik lesznek majd a fősodratú pártok jelöltjei, és hogyan alakul majd a rangsor. Hiszen a mostani első forduló immár nem első forduló, hanem tűpontos közvélemény-kutatás, olyan, amilyenről a közvélemény-kutató intézetek csak álmodni tudnak, és amely még az esetleges orosz beavatkozás és manipuláció ellenére is viszonylag egyértelműen megmutatta, mit gondol az emberek többsége az országot évtizedek óta hol felváltva, hol koalícióban irányító régi pártokról.

Vagyis most

A nagy kérdés most az, hogyan viszonyul mindehhez ama tömeg, amelynek annyira elege van az elmúlt évek politikájából, hogy masszívan a jelenlegi elit leváltását célzó pártokra szavazott, még akkor is, ha azok nettó szélsőségesek, összeesküvés-elméleteket terjesztenek, és betarthatatlan ígéretekkel szédítik őket.

És mindenki örülhet, ha ezt csak a szavazófülkékben akarják majd véghez vinni, nem pedig az utcákra vonulva, a szavazásnál jóval radikálisabb eszközökkel.