Balogh Levente

Balogh Levente

Mi, putyinista, fasiszta, EU-ellenes, ukrángyűlölő erdélyi magyarok

2024. május 17., 11:312024. május 17., 12:32

2024. május 17., 11:312024. május 17., 12:32

Meg kell hagyni, felületesen szemlélve igencsak döbbenetesen hangzik, hogy a romániai magyar közösségnek az ukrajnai háborúhoz és az Európai Unióhoz való viszonyulása inkább a szélsőséges, magyargyűlölő, vélhetően Moszkvához közel álló AUR szavazóinak álláspontjához áll közelebb, mint a romániai átlaghoz.

A fenti adatok a Bálványos Intézet legutóbbi felméréséből derülnek ki, amelyben azt firtatták, hogyan vélekednek a romániai társadalom különböző szegmensei az ukrajnai háborúról és egyes intézményekről. Mindazonáltal érdemes árnyaltan kezelni a helyzetet, hiszen vélhetően senki sem gondolja azt, hogy az erdélyi magyarok tömegével rohannak majd az idén esedékes négy választáson a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) szavazni.

Már csak azért sem, mert mégiscsak arról a pártról van szó, amelynek olyan fekete öves, frusztrált, soviniszta senkiháziak a fő arcai, mint az úzvölgyi osztrák-magyar katonatemetőnél magyarellenes pogromkísérletet szervező George Simion, illetve a magyar anyanyelvhasználat ellen dzsihádot folytató Dan Tanasă.

Az erdélyi magyarok és az AUR „összeborulásáról” szóló adatokat mindennek nyomán javallott nem primitív módon ítélkezve, pláne nem manipulatívan megközelíteni.

Nem úgy, mint például a szélsőballiberális erdélyi politikaiaktivista-portál, amely hozta a formáját, és kiszámítható, unalmas módon rögtön „a Fidesz propagandáját” tette felelőssé a jelenségért, amely miatt a szerző azt vizionálja, hogy a magyar közösség még a román szélsőjobbnál is Nyugat-ellenesebb és Putyin-pártibb. Higgadtan, ideologikus szemellenző nélkül vizsgálva a helyzetet ugyanis megállapítható, hogy

ez a hozzáállás nagymértékben a jellegzetes kisebbségi magyar létállapotból fakad, illetve abból, ahogyan ehhez egyrészt Ukrajna, másrészt au EU viszonyult az elmúlt években.

Vagyis a woke rögeszmék helyett az őshonos kisebbségek jogaihoz való hozzáállás a kulcs. Bár nem kizárható, hogy sokakra hatással van a magyar kormány narratívája, azért ne vitassuk már el azt, hogy a világot józanul és realistán szemlélő ember önerőből is képes árnyaltan, nem csupán fekete-fehér, Putyin-bérenc – ukránrajongó kategóriákban gondolkodni az ukrajnai háború kapcsán.

Miközben természetesen minden normális ember együtt érez a szenvedő ukránokkal, és nem vonja kétségbe, hogy Oroszország az agresszor, mi, magyarok közelebbről ismerjük az ukrajnai helyzetet, azt, hogy miként bánt és bánik az ukrán vezetés az ország területén élő őshonos közösségekkel 2014 óta.

Csak egy saját példa: amikor a 90-es években néhányszor Kárpátalján jártam, irigykedve tapasztaltam, hogy a helyi intézményeken az ukrán mellett a magyar zászló is kinn lobog, az ukrán állam elismerte az őshonos közösség jogát ahhoz, hogy anyanyelvét és nemzeti jelképeit szabadon használja a szülőföldjén. Az elmúlt tíz évben viszont a helyzet gyökeresen megváltozott: a Krím elcsatolása és a donyecki és luhanszki orosz hibrid hadműveletek nyomán

a több milliós lélekszámú orosz vagy orosz ajkú közösség felszámolását célzó hadjárat részeként az ukrán állam a fűnyíróelvet alkalmazva az összes többi őshonos nemzeti közösség ellehetetlenítését, asszimilálását vagy elüldözését is zászlajára tűzte.

Ezt szolgálja az anyanyelvi oktatás fokozatos felszámolását célzó oktatási, és az anyanyelvhasználat tiltásáról szóló nyelvtörvény is.

Minderről nem csupán a magyar média számolt be, hanem a romániai is, hiszen a kisebbségellenes törvények több százezer ukrajnai románt is érintenek. Olyannyira, hogy a témát az oroszpártisággal nehezen vádolható román diplomácia, illetve a román államfő is felvetette az ukrán vezetőknek.

Márpedig

kisebbségi magyarként az együttérzés mellett valóban nem könnyű teljes mellszélességgel, kritikátlanul kiállni egy olyan ország mellett, amely – miközben élet-halál harcot vív egy agresszorral – latorállamként viselkedik a saját őshonos közösségeivel, köztük a magyarokkal szemben.

Az, hogy emiatt egyesek átesnek a ló túlsó oldalára, és nyíltan az oroszoknak drukkolnak, illetve csakis Ukrajnát és a NATO-t teszik felelőssé a konfliktusért, már járulékos hatás, és valóban a józan mérlegelés hiányát jelzi (még akkor is, ha Ukrajna magyarokkal szembeni viselkedése miatt némileg érthető, még ha el nem is fogadható). Hiszen ahhoz kevés kétség fér, hogy Putyin és sleppje uralma alatt sem lenne sokkal jobb sorsa a kárpátaljai magyaroknak – mint ahogy egyetlen más közép-európai nemzetnek vagy országnak sem.

Mindemellett azt is érdemes megjegyezni, hogy

a másik véglet, a hisztérikus ukránpártiság és a Szlava Ukrajni! percenkénti mantrázása is igencsak ciki már – igazán hitelesek most már csak akkor lennének a művelői, ha legközelebb az ukrán hadsereg önkéntesének egyenruhájában, egy Harkiv közeli lövészárokból posztolnának.

Addig viszont nem többek ócska, a virtuális jóemberkedésben kimerülő szolidaritása nyomán önnön nagyszerűségük illúziójától rutinszerűen elaléló fotelhuszárnál. Azt is érdemes hozzátenni, hogy az ukránokkal való minden együttérzés mellett is igencsak nehéz lelkesen tapsolni azon francia és német felvetéseknek, hogy a NATO küldjön csapatokat Ukrajnába, vagy hogy lengyel és román területről lőjék le az Ukrajnát támadó orosz drónokat és rakétákat – hiszen utóbbi esetben az orosz válaszcsapás sem francia vagy német területet sújtana, hanem lengyelországi és romániai célpontokat. Utóbbi esetben akár magyarlakta területeket is.

Arról nem beszélve, hogy

ha kitörne a háború, és mozgósításra kerülne sor Romániában, az orosz példa alapján egyáltalán nem kizárható, hogy kímélni akarnák az ország többségi lakosságát, és a magyarlakta megyékben arányaiban több behívót kézbesítenének.

És akkor az EU-ellenességről is ejtsünk néhány szót.

Miközben természetesen józan ésszel gondolkodva nem lehet elvitatni, hogy az EU-tagság jelentős előnyöket hozott – gondoljunk csak bele, mire ment volna Románia az uniós források nélkül az elmúlt húsz évben, még úgy is, hogy az ősi hagyományok ápolása jegyében az összeg egy részét szakszerűen elsikkasztották, illetve hogy a schengeni kettős mérce ellenére is mennyivel könnyebb az egyes magyar nemzetrészek közötti kapcsolattartás –, azt is látjuk, milyen álságosan, gyáván és cinikusan viszonyul az EU az őshonos kisebbségeket érő jogfosztásokhoz és atrocitásokhoz.

Emlékezetes:

még az állatok „jogaiért” síkra szálló polgári kezdeményezés is kedvezőbb elbírálásban részesült, mint az őshonos közösségek lakta nemzeti régiók uniós támogatását célzó, vagy bármilyen egyéb, az őshonos nemzeti közösségek jogainak uniós szintű szavatolását szorgalmazó indítvány.

A cinikus gyávaság eklatáns példája az a válasz is, amit még annó az Európai Bizottság adott a Krónikának a román elnök hírhedt „Ionapotchivanoc” kezdetű, magyarellenes hergelésére. Lapunknak az EB annyit reagált, hogy Iohannis uszítása „kétoldalú, magyar-román ügy”, és a jelek szerint a brüsszeli épületet, ahol a reakciót megfogalmazták, elég stabilan építették meg, mert azóta sem kaptunk hírt arról, hogy az EB valamely irodájában leszakadt volna a mennyezet.

Persze tudjuk, hogy a „progresszió” képviselői számára az őshonos nemzeti közösségek védelme szitokszó, a maradiság és a fasizmus szinonimája, ehelyett csakis az agyalágyult woke ideológia által komilfónak tartott, pillanatnyilag divatos, vélt vagy valós „kisebbségek” és az emberellenes, valóságtól elrugaszkodott méregzöld ideológia melletti kiállás számít.

Az erdélyi magyar közösség többsége azonban a jelek szerint még mindig inkább szeretné azt, ha egyenjogú polgárként, anyanyelvét a szülőföldjén, a saját településén szabadon, az államnyelvvel azonos feltételek mellett használhatná az oktatásban és a hatóságokkal való kapcsolattartás során is,

mindezt lehetőleg az autonómia valamilyen, törvényben vagy egyenesen alkotmányban szabályozott formája által szentesítve. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az egzisztenciája, a túlélése, a megmaradása csakis ebben az esetben lehet biztosított.

Minden egyéb divatos hóbort csak ezután következik, már ha egyáltalán igény van rá.

Ha pedig a brüsszeli illetékesek mindezt nem merik, nem akarják tudomásul venni, sőt ott tesznek keresztbe a kisebbségi törekvéseknek, ahol tudnak, akkor nincs miért csodálkozni, hogy az EU jelentette előnyök mellett azért az erdélyi magyarok számontartják az árnyoldalait is.

Ettől még sem oroszbérencek, sem Nyugat-gyűlölők nem lesznek.

Csak realistán szemlélik, és a maguk értékén kezelik a világ dolgait, amelyek rájuk is hatással vannak.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Makkay József

Makkay József

A román elnyomástól félnek Moldova nemzeti kisebbségei

A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?

Balogh Levente

Balogh Levente

Vigyázat, románok, jön a veszélyes magyar áram és gáz!

A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.

Balogh Levente

Balogh Levente

A PNL politikai lufija

Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Izrael Irán ellen

Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.

Makkay József

Makkay József

Súlyos megszorításokkal köszönhet be az új román kormány

Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Koalíciós szakítás Iohannis miatt?

A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Kinek adja át a stafétát Iohannis?

Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.