2010. február 11., 10:342010. február 11., 10:34
Olyan embertelen elképzelés ez, mint a Ceauşescu idején volt gyermektelenségi adó, amely arra volt jó, hogy annak, akit Isten nem ajándékozott meg a gyermekáldás örömével, a földi hatalmasságok még a pénzét is elvették. Márpedig a Romániában ma megműveletlenül álló földterületek sem a gazdák miatt hevernek parlagon, hanem egyéb okokból.
A bírságot fontolgató agrár- vagy pénzügyminisztériumi „szakemberek” minden bizonnyal nem az érintett szak-, azaz földterületek mellől huppantak bele az államtitkári vagy miniszteri bársonyszékbe, mert ha igen, volna vajmi fogalmuk arról, hogy a mezőgazdaság körülbelül hogyan működik, s hogy a nemrég még Európa gabonásának nevezett Romániában a mezőgazdaság a bányabéka ülepe alatt áll. Felszereltség, de főleg motiváltság tekintetében. Amiről a kilátásba helyezett bírság érintettjei tehetnek a legkevesebbet.
Hiszen nagy valószínűséggel ők azok, akik 1989 óta hiába várják a mezőgazdaságot élénkítő intézkedéseket, akik erőtlenek, s akiknek nemhogy gépekre, a művelési költségek fedezésére, de talán már gyógyszerre sem nagyon futja már. És nagy valószínűséggel azok is érintettek, akik még munkabírók ugyan, de akiket az egyáltalán nem kedvező piaci viszonyok megfojtanak, és a „legjobb” esetben is egyszerűen elkedvtelenítenek.
És akkor még nem esett szó a külföldi termények előnyben részesítéséről a belföldiekkel szemben, amiről szintén tehetnek a kormánypotentátok. Volt rá példa elég. A jelek szerint a bírság tervét forralók nem a segítés és nem az ágazat élénkítése szándékával rukkolnak elő, nagy valószínűséggel hamis, nem a valóságot tükröző statisztikák alapján. A valóság figyelmen kívül hagyásával voltaképpen az igencsak üres államkasszába remélnének némi garasokat, de erősen kétséges, hogy ez valamiképpen sikerülne. Mert ha földművelésre nincs pénz, akkor bírságra miből lenne? Addig is el tudnám képzelni a „szakértő” államtitkárokat és minisztereket a mezőn. Agrárélénkítő példákként – a mai valóságban. Nyakig.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.