2012. október 23., 09:222012. október 23., 09:22
Micsoda megkönnyebbülés! Mióta gondolkodom, rágom magam már, hogy kötni kellene, de hogyan, ha egyszer az annyira divatjamúlt? Ott üljek, és szégyenszemre forgassam a kötőtűket, mint egy ódivatú, tájékozatlan liba? Gondolom, világos, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Nem véletlen, hogy alig vannak kötött pulóvereim, és ami van, azt is vagy boltban vettem, vagy anyukám kötötte, természetesen akkor, amikor még divat volt. Nyilván ő sem engedhette meg magának, hogy az utóbbi húsz évben, amikor már nem volt divat a kötés, világcsúfjára kézimunkázzon. Ám, hogy a lapot idézzem, „szerencsére most már kötni is újra menő”, így a következő hónapokban nyugodtan foglalatoskodhatok ezzel, és nem leszek kénytelen az egyébként szintén menő tévéműsorokat bámulni, mert azokat amúgy ki nem állom, de mit tehettem volna mást, ha csak az volt eddig a menő, a kötés meg nem.
Ezek után persze az is egyértelmű, miért nem mosok, főzök, takarítok. Egész egyszerűen nem divat, és ezt mindenkinek meg kell értenie, a férjemnek is. Az ember lányának meg kell őriznie a méltóságát, hiszen mit szólnának a szomszédok, ha a lakásunkból egy délután rántott hús illata lengene, miközben tudvalevő, hogy most nem a prézlis, hanem a szezámmagos változat a divatos. És azon se csodálkozzék senki, ha nem vagyok hajlandó teniszcipőt venni terepmunkára, akkor sem, ha kényelmes. Azt három évvel ezelőtt hordtam, amikor még divat volt. Majd hordok megint, ha valamelyik női magazin megírja, hogy újra szabad. Addig kopogok szépen a trendi topánjaimban, amikkel persze tele a szekrény, mert a cipősszekrény ugyebár menő, és próbálom tartani a lépést a mindenféle polgármesterekkel meg hasonlókkal a frissen felásott utcákon. Hazafelé pedig természetesen villamosra ülök, de remélem, világos, hogy nem azért, mert nincs autóm, hanem azért, mert a tömegközlekedés menő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok