2009. április 23., 11:112009. április 23., 11:11
Mondtam – nem is egyszer –, ha lenne annyi időm, hogy valahová csak úgy bemenjek nézelődni, az mindenképp a múzeum lenne, ahol mindig találok valami olyan érdekességet, amit eddig nem vettem észre.
Szóval, éppen a fennebb említett okok miatt csupán néhány üzletet szoktam látogatni vásárlás céljából, akkor is rendszerint listát írok, nehogy elvesszek a részletekben. Vagyis a cipőt és ruhaneműt változatlanul ugyanabban a két üzletben vásárolom lassan közel húsz esztendeje, tisztítószereket és piperecikkeket szintén két másik üzletben és így tovább, mindenfélét két üzletben.
Már nem egyébért, de hogy legyen „választási lehetőségem”, meg ha netán az egyikben nem találom, amit keresek, a másikban biztos megleljem. Eddig élelmiszert is két üzletben vásároltam. A kis sarki boltba papucsosan, háziköntösben is el lehetett szaladni, ha hirtelen kellett valami. A másikba, a gyergyóiak által „ződkertes”-nek nevezett önkiszolgálóban azt szeretem, hogy különösen figyelnek a vásárlói igényekre, minden terméket alaposan ismernek, és bármilyen áruval kapcsolatos kérdést megválaszolnak.
Sajnos, a kis sarki boltot még húsvét előtt bezárták, a vakon semmibe meredő ablakában függő hirdetményen hetek óta azt írja: kiadó. Szomorúan vettem tudomásul, hogy az élelmiszer-vásárlásban megszűnik a „kettős választási lehetőség”, és ezután csak egy üzletből szerezhetem be az élelmiszert. Emiatt a minap piackutatás gyanánt bekukkantottam a két sarokkal odébb nyílt új üzletbe annak reményében, hátha ismét kettőre kerekíthetem a kedvenc élelmiszerüzleteim számát.
De nem jártam szerencsével, mert már az ajtóból felfedeztem, hogy az ablakon keresztül zöld dekorációnak vélt valami a hűtőpultban egy darab nyers húsféle akar lenni, ez pedig meggyőzött arról, hogy többé ne térjek be az új üzletbe. „Maradt a »ződkertes«” – mormogtam magamban, majd elbattyogtam a régi kedvenc üzletembe, és elmondtam az elárusítóknak: „Ne reménykedjetek, ezután is nálatok fogok vásárolni...”
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.