2010. február 18., 10:232010. február 18., 10:23
Elhangzottak pro és kontra érvek – a pro kevesebb és halkabb, a kontra hangos és több. Végkonklúzió: már-már ott tartunk, hogy egyesek genocídiumot hirdetnének a kutyák ellen. „Ki kell irtani, el kell altatni az összes kóbor ebet” – harsogják a hangoskodók, de érdekes módon senki, de senki nem teszi szóvá az ember felelősségét az ügyben.
Szó sem esik arról, hogy azért a sajnálatos tényért, hogy a városaink utcáin falkákban csatangolnak az ebek, felelős vagyok én is, te is, mi, mindannyian. Mert ne feledjük: minden kóbor ebnek, vagy felmenőjének volt gazdája, aki egy napon megunta, nem gondoskodott róla többé és így került az utcára. De a korifeusok és csatlósaik még csak említést sem tesznek arról, hogy büntetni kellene azt, aki nem gondoskodik a tulajdonában lévő állatokról, hanem egyenesen a hátrányos helyzetben lévő, gazdátlan kutyát teszik felelőssé azért, mert megpróbál túlélni abban az élettérben, ahová éppen az emberek hanyagsága, felelőtlensége, nemtörődömsége kényszerítette.
És láss csodát, mire készülnek: az egyébként is sok hiányosságot mutató állatvédelmi törvényt tervezik csorbítani oly módon, hogy engedélyezze az állatok eutanáziáját. Állatvédelmi rendőrség?! Gazda felelőssége?! Szóba sem kerül, mindössze egy-két halk szavú állatvédő próbált érvelni, míg a többiek beléjük nem fojtották a szót. Jelzem, mindez magasabb szinteken zajlik, illetve tévéhíradókból értesülhet a hétköznapi kisember arról, hogy lám-lám, honatyáink mennyire meg akarják oldani ezt a, valljuk be, fölöttébb bosszantó ügyet.
De nézzük, eközben mit tesz a manipulált elméjű kisember, aki elhiszi a „nagyoknak”, hogy maga a kutya a felelős azért, mert az utcán csatangol, sőt talán még azért is, mert megszületett? Például azt, hogy fesztelenül belerúg az első útjába kerülő kóbor kutyába, gondolván, miért is ne tehetné meg, ha már „felülről” is nemkívánatosnak lett nyilvánítva a számkivetett eb. És természetesen még inkább felhördül és azonnal „halált rá!”-t kiált, amikor a bántalmazott eb a vádlijába harap.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.