Ebben az esetben talán nem érdemes különleges mögöttes háttérre, szándékra gyanakodni a román államfő részéről, elvégre a diplomaták kerek e világon ezen a sorson osztoznak, túlságosan senkinek nem szokott megmelegedni a helye. Ráadásul az RMDSZ egykori parlamenti képviselője immár tizedik éve szolgált nairobi nagykövetként, ami a diplomáciában nem lebecsülendő teljesítmény.

Lám, a Pataki Júlia esete is bizonyítja, hogy magyarként is érvényesülhet, aki erre a pályára adja a fejét, mégsem számít tabunak a legnagyobb nemzeti kisebbségi közösség tagjai számára a román diplomáciai kar. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ez a terület mégis meglehetősen érinthetetlen a magyarok számára, elvégre egy kezünkön meg tudjuk számolni a román diplomáciában szolgáló magyarokat. Persze más kérdés, hogy megfelelő politikai háttér (értsd: RMDSZ-es hátszél) nélkül egyáltalán nem könnyű az érvényesülés annak, aki ezt a hivatást választja, a kevés romániai magyar diplomata többségének is csak így sikerült első nekifutásra. Mindenképp ajánlatos lenne azonban, hogy a belügyminisztérium vagy a hadsereg kötelékeihez hasonlóan a bukaresti külügyminisztérium kapuinál is egyre több magyar kopogtasson, elvégre a magyarok – vagy más nemzeti kisebbség tagjai – a diplomáciai szolgálathoz való hozzáférés tekintetében sem lehetnek másodrangú állampolgárok.

És ha már külügy, ugyanerre a lapra tartozik, hogy a rendszerváltás után először lett magyar, értelemszerűen RMDSZ-es tagja a Román Külügyi Hírszerzés (SIE) tevékenységét felügyelő parlamenti bizottságnak. Valahol nehezen érthető, miért volt ez a testület, ez a terület egyféleképpen „érinthetetlen” a stabil törvényhozási jelenléttel rendelkező magyarok számára. Főleg úgy, hogy a belföldi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő bizottságban évtizedek óta ott ülhet az RMDSZ képviselője, mégsem dőlt össze a világ, nem sérült a román nemzetbiztonság. Tegyük hozzá gyorsan: túlságosan nem is lettünk sokkal okosabbak ettől. Jól tudjuk ugyanis, hogy a SRI-t semmi nem akadályozta meg abban, hogy nemzetbiztonsági kockázatnak állítsa be a magyar autonómiatörekvéseket, sőt ezek megakadályozását tűzze ki egyik fő céljaként (éppen annak a George Maiornak az irányítása alatt, aki épp most tér haza washingtoni nagyköveti posztjáról). Hiába volt a parlament titkosszolgálatot felügyelő bizottság tagja ciklusokon keresztül, az RMDSZ néhai szenátorának nem sikerült meggyőznie a belföldi hírszerzést, hogy az autonómiakövetelés nem ütközik Románia alkotmányába.

De ne menjünk ilyen messzire. A testület jelenlegi tagjának arra sem nyílt lehetősége tavaly, hogy fellebbentse a fátylat a SRI jelentéseiről, amelyekből kiderülne, mire alapozta Iohannis elnök hagymázas kirohanását Erdély „elrablásának” kísérletéről. A titoktartási kötelezettség miatt a szövetség honatyája még a jelentés ama változatáról sem kívánt beszélni, amely nem számít bizalmasnak. Emiatt joggal felvetették sokan, hogy ilyen körülmények között nemigen éri meg titokgazdának lenni. (Mondjuk épeszű ember a hírszerzés álláspontja nélkül is meg tudja ítélni, mekkora a valóságalapja annak, hogy a PSD eladja Erdélyt Orbán Viktornak…)

Valahogy ugyanez a helyzet a SIE-t felügyelő bizottsági tagsággal is, amit nem ártana jó értelemben felhasználni, tartalommal feltölteni. Érdekes egyébként, miközben román körökben egyáltalán nem kapkodtak levegő után amiatt, hogy a külügyi hírszerzés tevékenységére a parlamenti szakbizottságban immár RMDSZ-es honatya is rálátással bír, mások elég meredek összefüggésben tálalták a kérdést. Éppen az egyik erdélyi magyar portál kezdte pedzegetni, hogy a román képviselők esetleg a Fidesszel ápolt kapcsolata miatt fognak „gyanakvóan” tekinteni a testületben az RMDSZ-re és képviselőjére.

Milyen jó, hogy a magyarországi szocialistákhoz vagy liberálisokhoz fűződő viszonyuk miatt nem néztek ferde szemmel az RMDSZ egykori politikusaira a románok, akkor nem merült fel semmiféle kétely. Elég baj, ha mi, magyarok sejtetünk nemzetbiztonsági kockázatot még a természetes politikai kapcsolatok mögött is...