2010. november 10., 10:292010. november 10., 10:29
Kétségtelen, hogy a könnyített honosítás és a vele járó útlevél azért lényegesen mást jelent, mint a magyarigazolvány, mégis az állampolgársági törvény letisztulása-módosítása döntheti el az egyébként vitathatatlanul jogos és logikus kezdeményezés iránti érdeklődést.
Mert még nem dőlt el, hogy a mostantól megszerezhető magyar állampolgárság milyen közteher-viselési kötelezettségeket ró a manapság újból anyaországként említhető Magyarországon kívül élő nemzettársakra, és azt sem lehet még tudni, hogy egyben milyen jogokat biztosít, a kezdeményezés egyelőre érzelmi síkon haladó jelképes nemzetegyesítésnek tekinthető.
Olyasfajtának, amely a magyar nemzet kulturális egysége mellé most a politikai együvé tartozást szeretné megfogalmazni, és érvényre juttatni, és amilyen szabályozás Európában Albiontól, Athénon, Belgrádon, Berlinen, Bukaresten, Lisszabonon, Madridon és Rómán át Zágrábig az illető országok – nemzetek sajátosságaihoz igazítottan létezik és működik. Az Európai Unióban ugyanis az állampolgárság szabályozása nem képezi a közösségi jogkeret részét, nem lévén tehát recept, minden állam az 1997-ben aláírt Európai Egyezményhez igazodva maga szabja meg, hogy kik milyen feltételek között és milyen jogokkal, illetve kötelezettségekkel lehetnek az állampolgárai.
Bármi lesz is a számunkra szülőföldünkön elérhető magyar állampolgárság tartalmi vonzata, az érzelmi együvé tartozás felemelő érzése mindenekfelett való. Bár az is igaz, hogy ehhez nem kell(ene) magyar útlevél. Mert nem a magyar állampolgárságtól vagyok magyar, vagy leszek magyar(abb). És számomra egyelőre lenyelhetetlen békát jelent bizonyítanom, hogy felmenőimmel együtt magyarok vagyunk, és tudok magyarul… Azt viszont már eldöntöttem: csak akkor kérem a magyar politikai együvé tartozást igazoló útlevelet, ha az átalakulóban levő állampolgársági törvény nem az anyaországba való „hazatelepedést” célzó német mintát követi.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Látogatottsági adatok