2012. szeptember 19., 09:402012. szeptember 19., 09:40
Én pedig megvívtam a csatát a Lovasklubbal és Bibitinával, és győztem. Annyira, hogy jó magyar szokás szerint mára már az idegen neveket is magyarítja, így lett szegény Kubicából Hugica, és Zsófi lelkesen drukkol, hogy a száguldó cirkusz szerinte egyetlen női pilótája visszatérjen a pályára. Tehát még a rajzfilm-nagyhatalommal szemben is érvényesíteni tudtam alapvető jogaimat, és a gyerekszobából sikeresen kiebrudaltuk Eslint és Liánát. Ám a saját, felnőtt világomban valamiért nem boldogulok. Pedig megszoktam, hogy sokszor nem figyelnek rám, hogy a különböző hivatalok különböző igazgatói ritkán veszik a kétnyelvűség fáradtságát.
A jól neveltebbek a sajtótájékoztató előtt megkérdezik, hogy ért-e mindenki magyarul, és azonnal, szemrebbenés nélkül váltanak románra, ha a tucatnyi riporter közül egy jelzi, hogy ő bizony nem. Vannak üdítő kétnyelvű kivételek, valóban a tájékoztatónak fárasztóbb, mert kétszer kell elmondania ugyanazt, de eddig még egyiknek sem kopott el semmije, és halaszthatatlan, életbevágó ügyei sem maradtak el, amiért rászánt erre egy félórát. A legutóbb azonban sokkot kaptam, pedig sokat próbált vagyok, mondom szerénytelenül, és sokszor méltatlankodom, de ritkán lepődöm meg.
Ezúttal azonban kistányér-szemeket meresztettem, mert arra toppantam be épp időben egy sajtótájékoztatóra, hogy a korábban érkező sorstárs, aki magyar újságíróként magyar újságnál koptatja a billentyűzetet, éppen győzködi az ugyancsak magyar tájékoztatásra készülőt, hogy itt márpedig nincs idő a magyarkodásra, zavarjuk le románul az egészet, így lesz mindenkinek szebb az élete, s különben is románul mindenki tud. Valószínű azóta elment a hírem, hogy én még románul sem tudok.
De úgy gondoltam, vállalom hogy lebunkószékelyezzenek. Azért is, mert egyre több sepsiszentgyörgyi gyárból mesélik: állásukat kockáztatják, ha munkaidőben egymás között magyarul beszélnek. És akkor van, aki annyira siet, hogy könnyedén lemond az anyanyelvéről?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok