HIRDETÉS
A lehető legrosszabb módon reagál a spanyol kormány arra, hogy a barcelonai vezetők népszavazást írtak ki Katalónia függetlenségéről. Madrid rendőröket küldött a katalán vezetők vegzálására, házkutatásokon próbálnak a szavazólapok nyomára bukkanni, több személyt őrizetbe vettek.
Minderre a spanyol kormány annak alapján adott utasítást, hogy a madridi alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a népszavazást. Madrid érvelése igencsak hajmeresztő: arra hivatkoznak, hogy Katalónia függetlenné válása nem a katalánok ügye, hanem arról Spanyolország egészében népszavazást kellene tartani.
Ami igencsak hajától fogva előrángatott, és meglehetősen rosszindulatú „érv.” Hiszen borítékolható, hogy Madrid aligha hajlandó országos népszavazást kiírni a témában. De ha mégis, a nem katalán többség – még akkor is, ha a baszkok és más nemzetiségek támogatják – Katalónia önállósodása ellen szavazna.
A spanyol kormány és a spanyol állami szervek ezzel gyakorlatilag megtagadják az önrendelkezési jogot az egyébként kiterjedt autonómiával rendelkező régió lakóitól. Pedig a skót függetlenségről is csak a skótok szavaztak, és Koszovó függetlenségéről sem kérdezték meg egész Szerbia lakosságát. Igaz, Madrid azóta is azon európai uniós tagállamok szégyenpadján ül – többek között Romániával és Szlovákiával együtt –, amelyek nem hajlandóak elismerni Koszovó államiságát.
Egyértelmű, hogy Madrid, Bukarest és Pozsony azért nem ismeri el Koszovó önállósodását, mert attól tartanak, hogy azt a saját országukban élő nem többségi nemzeti közösségek példaértékűnek tekinthetik.
A bukaresti sajtóban egy román publicista épp a napokban írt arról egy, a logikával meglehetősen hadilábon álló „elemzést”, hogy a szintén függetlenségi népszavazásra készülő iraki kurdoknak jogukban áll az elszakadás, a katalánoknak azonban nem, annak ellenére, hogy ugyanolyan helyzetben vannak: saját állam nélküli nemzetekről van szó, amelyek szeretnének végre megszabadulni az idegen uralomtól.
Pedig éppen román részről igencsak visszás ez a hozzáállás. Hiszen épp azt az önrendelkezési jogot tagadja, amelyre annak apropóján szoktak hivatkozni, hogy 1918-ban az erdélyi románok egy csoportja kimondta: azt szeretné, ha Erdély elszakadna Magyarországtól, és Romániához csatlakozna.
Márpedig a véleménynyilvánítás legdemokratikusabb formája, a népszavazás útján kinyilvánított önrendelkezés mégiscsak erősebb legitimációs alap, mint egy nagygyűlés és az abban az illető régióban élő többi nemzet megkérdezése nélkül kinyilvánított elszakadási szándék. Az 1918-as nagygyűlés centenáriumának küszöbén nem ártana ezen elgondolkodniuk a spanyol állam egysége bősz román védelmezőinek sem.
De vissza Madridhoz: nem nehéz megjósolni, hogy a diktatórikus fellépés, a katalán kormány tagjainak és több száz katalán polgármesternek a hatósági zaklatása a lehető legkontraproduktívabb lesz. Az ugyanis minden bizonnyal még azon katalánokban is fölkelti a spanyol központi kormánnyal szembeni ellenszenvet, akik amúgy nem függetlenségpártiak.
Emlékezzünk csak: London nem gördített akadályt a Skócia elszakadásáról szóló népszavazás útjába, és ezt a higgadt, normális hozzáállást a skótok többsége azzal honorálta, hogy a további korrekt partnerség reményében az önállósodás ellen szavazott.
A spanyol kormány és hatóságok hisztérikus magatartása viszont éppen az ellenkező irányba hat, és növeli a dacot a katalánokban, akik csak azért is megtartják a népszavazást. És senki sem csodálkozhat majd, ha azon a többség a függetlenségre szavaz majd.
Nem hagyja el a járt utat a járatlanért az ukrán kormány, amely a hétvégi választások előtt a soviniszta indulatok felkorbácsolásával és uszítással próbálja maga felé terelni az eddigi tevékenységéből kiábrándult polgárok voksait.
Hogy miként lehetne bár részben megszabadítani a romániai egészségügyet a rendszert sűrűn behálózó korrupciótól, nevezetesen a csúszópénzek gyakorlatától, annak csak a Jóisten a megmondhatója.
Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag megfertőzte az országot, hirtelen eltűnt.
Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok – hangzik el gyakran az öntömjénező kijelentés bukaresti illetékesek részéről.
Egy kisvendéglőben a „pincér” nemrég nyakamba öntötte a levest. Annyira ügyetlenül mozgott, hogy messziről láttam, nincs sok köze a szakmához. Miután az első döbbenetből felocsúdtam, az éppen benn tartózkodó étteremtulajdonossal sikerült tisztáznunk a helyzetet.
Úgy tűnik, a legendás román diplomácia új eszközzel kísérletezik a Magyarországgal fennálló évszázados nemzetközi konfliktusok „rendezésére”: a folyamatos és arcátlan provokációval.
Az már most nyilvánvaló, hogy az Európai Unió évek óta súlyosbodó válsága nem az elkövetkező öt évben fog megoldódni. Az intézmények élére jelölt személyek, de a kiválasztás módja körül kialakult hangos viták sem jeleznek pozitív változást.
Ismét itt a július eleji, az érettségi jegyében telő időszak vége: ez az az évről évre visszatérő periódus, amikor széltében-hosszában magyarázzák, magyarázzuk a bizonyítványt.
Egyik kezével ad, a másikkal elvesz – továbbra is ez jellemzi a leginkább a román szociálliberális kormány ténykedését. No, persze a kapkodás mellett, amivel hol voksok reményében adakozni, hol meg elvenni próbál a polgároktól, hogy legyen miből fedeznie az adakozást.
Az adott erőviszonyok és lehetőségek mellett nemigen lehetett volna jobb megoldást találni az EB elnöki tisztségének betöltésére a konzervatív Ursula von der Leyen német védelmi miniszternél, legalábbis magyar, illetve közép-európai szempontból.
Nem hagyja el a járt utat a járatlanért az ukrán kormány, amely a hétvégi választások ...
Hogy miként lehetne bár részben megszabadítani a romániai egészségügyet a rendszert sűrűn behálózó ...
Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag ...
