2010. április 13., 10:032010. április 13., 10:03
Ezúttal a nagydobra verés azonban nem a szerkesztők, hanem a szereplők rovására írandó, egy Zsil-völgyi üzletember ugyanis a millennium esküvőjét szerette volna megszervezni. Ehhez nem volt másra szüksége, csak három helikopterre, amelyekkel a násznagyokat „házhoz vigye”, francia pezsgőre és ötezer eurós menyasszonyi ruhára.
A riporterek kérdésére a napsütötte úriember kifejtette, nem sajnálja az esküvőre elköltött pénzt, ez az ünnep ugyanis a kölcsönös bizalomról és tiszteletről szól. Aztán miközben a féldrágakövekkel feldíszített menyasszony egy lebetonozott futballpályán járta a hórát, a násznép mindenféle jókívánságokkal űzte el a gonoszt az új pár feje fölül.
Bizony, nekem is kinyílt a bicska a zsebembe, s kezdtem megérteni, hogy miért lett újabban a szemet szemért mentalitás olyan népszerű. Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy tudnak ilyen kaliberű emberek dobálózni az eurómilliókkal. És ha már van nekik annyi, s teljesen biztos, hogy valamilyen káros, fekete ügyletekből, akkor miért nem hallgatnak vele? Miért kell kipattanni a luxusautóból és agyonverni egy nagypapát, aki hatéves unokájával „túl lassan” ment át a zebrán? S vajon megoldás lesz a törvénytervezet, miszerint a gépkocsivezetők jövedelmük nagyságától függően fizessenek büntetést? Mert ez lehet, megoldás lesz arra, hogy ne lője le egyik sofőr a másikat egy luxuskoccanás után, de még mindig ott maradnak a szegény és agresszív sofőrök. Akkor már vezessék be azt is, hogy vezetői jogosítványt csak akkor kapjon az ember, ha megnyer egy amatőr bokszmeccset, vagy részt vesz egy hírtelevíziós kemény vitán mondjuk Vadim Tudorral. Akkor talán biztonságban lesz az utakon.
Addig is nézzük/olvassuk a híreket az überluxusról, az elbocsátásokról vagy a Szamos-völgyi csigákról, amelynek kilója másfél lejért kel el, hogy párizsi luxusvendéglők luxusvendégeinek ízlésficamát kielégítse.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.