2011. június 20., 09:352011. június 20., 09:35
De használtuk jelzőként is, úgy mint link alak. Mindenki ismerte, tudta, értette a fogalmat: azt, hogy megbízhatatlan emberről beszélünk, akinek a szavait nyugodtan semmibe lehet venni. A szóhasználat alapjául a németből átvette links – bal jelentés állt. Tehát a mi hajdani zsargonunk is már átment egyféle jelentésváltozáson, eredetileg feltehetően a mi nyelvünk balfácánjához hasonlított a linkség. A visszaemlékezéshez még az is hozzáteendő ( és ezzel be is fejezem a múltidézést, ígérem), hogy amikor én tanultam írni, akkor még „irtották” a balkezességet: a „szép” kezünket kellett használnunk, nem a „csúnyát”. Korosztályomból nem is ismertem csak egyetlen balkezest, és akkor még nem gondolkodtam el azon, hogy ha ennyire „csúf” az a kéz, akkor miért is van annyi Balog/Balogh családnevünk?!
Tény, hogy közben megváltozott a felfogás, ma már észre sem lehet venni, ha valaki bal kézzel ír, olyan sokan vannak, a szemléletváltással egy időben pedig eltűnt a mindennapi szóhasználatból a linkelni ige és a link jelző. A hazugság viszont megmaradt, úgyhogy más területeken kellene nekem is keresgélnem a linkség nyomait. De nem szaporítom a szót, és nagyszabású kutatásokra sincs szükség: a számítógépes szleng rohamos elterjedése hozta ezt a „forradalmi” váltást: ma már mindenki tudja, hogy a link az a weboldalak leágazásait, kapcsolódó anyagait jelenti. És máris helyesbítek: nem így pontos, hogy mindenki tudja, hanem hogy csakis ilyen értelemben tudják, és használják a kifejezést. Kell-e jobb bizonyíték minderre, mint az idei szóbeli érettségi egyik szövegértelmezési feladatával kapcsolatos tapasztalatom: a feladat az volt, hogy a maturandus értelmezze a „bal lábbal kelt fel” szófordulatot, illetve mondjon rokon értelmű kifejezést. Segítségképpen tereltem figyelmét a „linkelésre”, s csak mikor láttam döbbent arckifejezését, kértem elnézést a figyelmetlenségemért(?!), és biztattam mondandója folytatására azzal, hogy „linkelj csak bátran, linkelj!”
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!