2009. július 06., 10:222009. július 06., 10:22
Az újabb és újabb zavargások lázmérőként jelzik az ország állapotát, azt, hogy az elmúlt húsz évben nem sikerült feldolgozni a kommunizmus történéseit – többek között azért, mert a rendszer haszonélvezőit és működtetőit nemhogy nem számoltatták el, de jórészt megtarthatták befolyásukat.
Mindez most látszik visszaütni, amikor a régi káderekből álló baloldali pártról bebizonyosodott: demokratikus körülmények között sem tudott megbirkózni a kormányzás jelentette kihívásokkal. A mostani viszonyok hasonlatosak a húsz évvel ezelőtti helyzethez: ha nem is rendszer-, de korszakváltás mindenképpen várható a magyar belpolitikában. A baloldal pártjai nagymértékben erodálódtak a két kormányzati mandátum alatt, és új, jobboldali fordulat várható, átalakult pártrendszerrel.
A jobboldal szélén pedig a jelek szerint úgy gondolják, most kell gyakorlatba ültetni Antall József bonmot-ját: Tetszettek volna forradalmat csinálni. Persze forradalom nem várható – a fasisztoid Magyar Gárda rehabilitálása és a zavaros, szélsőséges nézeteket valló Budaházy György „kiszabadítása” nem tekinthető össznemzeti ügynek. A szombatihoz hasonló utcai hőbörgés pedig még vissza is üthet: a gárda és az azt összegründoló Jobbik szimpatizánsai épp azért voksoltak a radikális jobboldali pártra, mert rendet akarnak.
Márpedig amit a két szervezet szombaton művelt, az mindennek nevezhető, csak rendpárti megmozdulásnak nem, mindamellett, hogy Vona Gábor ügyesen próbált mártírt kreálni magából azzal, hogy őrizetbe vetette magát. Az azonban a kisebbik baj, hogy a szombati események után romolhat a Jobbik megítélése. A gárdisták és a jobbikosok akciói nyomán Magyarország, a magyar nemzet presztízse csorbulhat végzetesen a világ szemében. Márpedig ennek azok isszák meg a leginkább a levét, akik érdekében a Jobbik állítólag lánglelkű küzdelmet kíván folytatni Brüsszelben: mi, határokon kívül rekedt magyarok.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok