2012. december 03., 08:202012. december 03., 08:20
Ez a példátlan „bravúr” a Jobbik által terjesztett ordas eszméknek tulajdonítható, idegengyűlöletével, antiszemitizmusával a 2010-ben országgyűlési képviselethez jutott alakulat ugyanis immár minden határt túllépett. A zsidók szörnyű időket idéző listázásának nyílt kezdeményezése, nemzetbiztonsági kockázatként történő beállítása végérvényesen bebizonyította, hogy a párt már régen beleszédült a szélsőjobb térfeléről a fasizmus szakadékába.
Mindez még akkor is tény, ha parlamenti ámokfutása után Gyöngyösi Márton nyelvbotlással mentegetőzött, és korrigált: nem úgy értette, hogy a zsidók, hanem hogy a kettős (izraeli–magyar) állampolgárok jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországon. Aminek az üzenete végeredményben ugyanaz. Arról nem beszélve, hogy az eddig úton-útfélen a nemzetféltő, a külhoni magyarok istápolója szerepében tetszelgő Jobbik gyakorlatilag a frissen honosult határon túliakat is megbízhatatlanként tüntette fel, azt sugallva, hogy egy román–magyar kettős állampolgár elsősorban Bukaresthez lojális.
Jó lesz beleverni ebbe a jobbikosok orrát, amikor legközelebb ismét Erdélybe látogatnak. Mindent egybevetve teljesen egyértelmű, hogy jelen pillanatban a Jobbik jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországon. Akaratlanul is – de az sem kizárt, hogy szándékosan – azoknak az anyaországi és nemzetközi köröknek a szekerét tolja, amelyek hosszú ideje próbálják fasisztának beállítani a Fidesz-kormányt, a rasszizmus és az idegengyűlölet melegágyaként feltüntetve az országot.
Csattanós választ kaptak viszont, amikor az Orbán-kabinet éles hangon elítélte Gyöngyösi kijelentését, és most is, amikor a demokratikus pártok, szervezetek – félretéve politikai nézeteltéréseiket – nemzeti egységfrontot alkotva kiáltottak megálljt az uszításnak. Amit ha a Jobbik még ezek után is folytatni fog, talán valóban érdemes lesz megfontolni a feloszlatását.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.