Vásárhelyi-Nyemec Réka

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Közönyös főnökök

2018. augusztus 16., 08:592018. augusztus 16., 08:59

2018. augusztus 22., 14:022018. augusztus 22., 14:02

Az országos sport- és ifjúsági minisztérium alegységeinek többtucatnyi elégedetlen alkalmazottja sztrájkol napok óta méltányosabb bérezés reményében, de a szaktárca szerint az intézményeikben normális körülmények között zajlik a tevékenység.

Normálison jelen helyzetben azt lehet érteni, hogy a sportigazgatóságoknál, a táborokban, klubokban és edzőközpontokban ugyanúgy elvégzik 1300 lej nettó fizetésért a sporteredményeket kiszolgáló és elősegítő feladatokat, az emberek ugyanúgy túlóráznak és dolgoznak ünnepnapokon bármilyen pótlék nélkül, mint eddig, panaszaik pedig ugyanolyan közönybe ütköznek, mint amit az elmúlt két évben már megszokhattak.

A közösségi oldalán fellelhető bejegyzések alapján – pozitív reklám terén – aktívnak tekinthető Ioana Bran sportminiszter még csak említést sem tett az országos szakszervezet által megfogalmazott panaszokról, az általa vezetett tárca közleménye pedig próbálta bagatellizálni az utcára vonult alkalmazottak tiltakozását. A közalkalmazottak bérezését szabályozó törvényre hivatkozva csak január elsejétől ígérnek fizetésemelést, bérpótlékot pedig még csak ámításként sem említettek az országos számvevőszéktől kivizsgálást kérő döntéshozók. Ezek az aktuális viszonyok a jobb eredményekre törekvő romániai sportéletben.

Ez a megbecsülése annak a háttérmunkának, amely egy-egy olimpiai vagy világbajnoki érem mögött zajlik. Persze a 6 ezer lejes béreket zsebre vágó minisztériumi alkalmazottaknak nehéz is felmérni egy minimálbérért dolgozó sportorvosi asszisztens fogyatkozó türelmét, és inkább a jövő generáció bajnokait nevelő edzők hivatástudatára építve próbálják „jelezni” alkalmazottaiknak, hogy „milyen következményekkel járhat munkabeszünteté-sük a versenysportra nézve”.

Azt viszont már elfelejti a sporttárca, hogy saját közönye és tétlensége bír a legsúlyosabb hatással a sportéletre. Mi több, már azon is túlnőve, tükrözi a politikum aktuális társadalmi hozzáállását is, mert mint rossz főnök tekint le felsőbbrendűen alkalmazottaira, miközben saját alkalmatlanságát felelősségáthárítással és az elégedetlen hangok mellőzésével próbálja leplezni. A civil szférában egy ilyen cégvezetés bukásra rendeltetett, a sporttárca mégis abban reménykedik, hogy a méltánytalanul alulfizetett alkalmazottak talán még megmenthetik a hazai sportéletet a csődtől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.