Rostás Szabolcs
2017. május 09., 12:392017. május 09., 13:15
2017. május 09., 12:392017. május 09., 13:15
Sokan felkapták a fejüket a hírre, miszerint a Beszterce-Naszód megyei rendőrök a közösségi oldalon publikált válogatott szitkok miatt bírságoltak meg egy felhasználót.
Bár Romániában nem ez az első eset, amikor valakit Facebook-bejegyzésért vonnak felelősségre, a mostani elsősorban azért lett úgymond „virális” (azaz gyorsan terjedő, ha valaki még nem találkozott volna az internetes szlenggel), mert a főszereplő történetesen egy politikai alakulatot osztott ki, de alaposan.
Ám mindenekelőtt annak okán tűnhet furcsának a büntetés, hogy sokak számára természetes: a közösségi oldalakon bármit odavághatnak a másik fejéhez. Mindez abból a meggyőződésből ered, miszerint a véleménynyilvánítás szent szabadságánál fogva mindenki azt mondhat, amit akar, és ebben senki és semmi nem korlátozhatja az egyént. Ami persze csak részben igaz.
Ahhoz természetesen nem fér kétség, hogy a szólásszabadság alapvető emberi jog, és mindenkinek jogában áll azt mondani, amit akar. Viszont mindenkinek vállalnia is kell a felelősséget a szavaiért. Még igaza is lehet a Nagy-Britanniában élő honfitársunknak azzal kapcsolatban, hogy a román szocdemek fölöslegesen dobnak ki jelentős összegeket az ablakon. Ha ezt így fogalmazza meg, bele se lehetne kötni a hozzászólásába, a sértésre és megbotránkoztatásra alkalmas, vaskos szitkokkal fűszerezett szöveg azonban teljesen hiteltelenné teszi a mondanivalót.
A pártok és a politikusok hatványozottan rászolgálnak a kritikára, el is kell tűrniük a bírálatot, viszont még nekik is kijár a kulturált, civilizált, jól nevelt hangnem. Arról nem beszélve, hogy a stílus mindig a közlőt minősíti. Különben is jobban tesszük, ha tanulunk a közszereplőinktől, akár elrettentő példát is. És nem nevezzük mocskosnak, trógernek a beszélgetőpartnert, mint egy román szociáldemokrata szenátor nemrég ellenzéki politikustársát.
Vagy nem fenyegetjük meg a kormánypárti honatyát azzal, hogy: „Gyere ki, úgy nyakon b...szlak, hogy leszáll a fejed”, mint a magyar Országgyűlésben hétfőn egy jobbikos képviselő. Vagy ha megtesszük, akkor számolunk a következményekkel.
„Közbeszédünk színvonala az utóbbi időkben drámai mértékben romlott” – jelentette ki Áder János államfő az újraválasztását követő eskütételén tegnap az Országgyűlésben. Megállapítása egyaránt érvényes az anyaországi és romániai nyilvánosságra, ahol politikus és választója sajnos csak a rosszat képes eltanulni egymástól. És persze ennek megfelelően viselkedik élőszóban, virtuális térben.
Balogh Levente
Ha a kétségbeesett vagdalkozással ötvözött szánalmas vergődés olimpiai sportág lenne, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nicolae Ciucă elnökkel az élen komoly éremesélyekkel indulhatna.
Balogh Levente
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Makkay József
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Balogh Levente
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Balogh Levente
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Balogh Levente
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Makkay József
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
szóljon hozzá!