2010. január 21., 10:232010. január 21., 10:23
De szembesülnie kell azzal is, hogy elavultak az orvosi műszerek, a sarki patikába szalasztják le gyógyszerért. Sok csalódást okoz a kórházi személyzet is: az orvosok, asszisztensek többségéről lerí, hogy nem motiváltak munkájuk elvégzésében. Ha nem élesztgeti borítékkal a motivációt a páciens, csak tessék-lássék foglalkoznak vele. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy jövedelmező vállalkozás egy-egy fizetős magánkórház megnyitása. A páciens azt érzi, ott legalább átlátható, kiszámítható, hogy mi mennyibe kerül, a legjobb szakemberek jobb műszerekkel, nagyobb odafigyeléssel foglalkoznak vele. A gond a fizetéssel van.
Az egészségügyi közellátó rendszert ugyanis az adók és járulékok befizetői tartják fenn valamennyi állampolgár számára. E rendszerbe bekerülve elvben ugyanannyi esélye kellene hogy legyen a gyógyulásra a nincstelennek, mint a milliomosnak. A fizetéses magánklinikákon pedig a pénztárca vastagsága szabja meg a gyógyulási esélyeket. A gazdaságban a versenyhelyzet kényszeríti ésszerű, hatékony működésre a szereplőket. A verseny az egészségügy bizonyos területein is a haladást szolgálja. Elpártolnak a páciensek attól a fogorvostól, aki elavult gépekkel dolgozik, ezért fájdalmasabb a fogfúrás.
A verseny szálait kellene tehát valahogy összedolgozni az esélyegyenlőség követelményével. És ez talán nem is lehetetlen. Ha ugyanis alaposabban megvizsgáljuk, kiderülhet, hogy egy hulló vakolatú állami kórházban sem kerül kevesebbe egy vakbélműtét, mint a magánkórházban. Ha az egészségbiztosító egyformán fizet a magánklinikának és a közkórháznak ugyanazért az orvosi műveletért, meglehet, már nem is lesz meghatározó a páciens pénztárcájának a vastagsága. A betegeknek akkor lesz jobb esélyük a gyógyulásra, ha a jelenlegi hiánygazdálkodást a túlkínálat váltja fel: ha magán- és állami klinikák versengenek azért, hogy meggyógyítsák a járulékokban befizetett közpénzen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok