Elsõre azt gondoltam, ez egy újabb átverés, valami svédcsavaros eszementség vagy olyasmi, amivel közel huszonöt esztendeje sajnos olyan sokszor találkoztunk: sárba tiprása annak, amit emberileg legszebb vonásainkként szoktunk emlegetni.
2014. szeptember 07., 19:492014. szeptember 07., 19:49
Csalódnom kellett, de talán ez volt eddig a legkellemesebb csalódásom. Nem félek a nagy szavaktól, féltem már elégszer, és sokszor meg is bántam a nyusziságomat. Vagyis bátran kimondom: csoda történt. Nem véletlenül, nem a pillanat kényszerû satujában, nem egy szûk réteg különcködéseként, nem.
Mikrokozmoszunkat beragyogó, napok óta tartó, egyre izmosodó csodahullám áraszt el: bebizonyosodott, hogy legyõzhetõ a lököttségek meggondolatlanul és minden kritikát félretevõ importálása. És nem is akármi gyõzte le a nagyvilágot gyorsan meghódító jeges vizes fejen öntést, hanem a költészet.
Bocsánat: a KÖLTÉSZET! Elindította valaki és pillanatok alatt nagyon sokan csaptak le rá, folytatva rendületlenül a sort. A felkérés egyszerû: a kihívott ossza meg a magyar versek kincsesházából a számára egyik kedvesebbet, majd kérjen fel tíz ismerõsét ugyanerre. Vagyis hamisítatlan piramisjáték! Épp csak nem arra megy ki, hogy a könynyen hívõket valakik kizsebeljék, vagy jól szórakozzanak a mágikus pénzfa, a szerencsét hozó csodakör vagy egy karmikus akármi sokszorosítását vállalók kárára.
Nem. Beteljesedni látszik az Ady Endre több mint száz esztendõvel ezelõtti, utópiának hitt vágya, a Csák Máté földjén címû versében kimondott „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, / Éhe a Szépnek hajt titeket.” Az utóbbi kettõ indította el a lírazuhatagot, ami aztán már az elsõ napok óta különbözõ kreatív ötletekkel gazdagodott. De semmi hõzöngés, semmi nagyképûség, kivagyiság, csak szép, õszinte vallomások.
Számomra nem a „szavakkal dolgozók” posztjai a legmeghatóbbak, hanem azoknak a felvezetõ mondatai, akik azt írják, hogy valójában csak nagy ritkán olvasnak verset. Ezután biztos sûrûbben fogják tenni. És érdekes, hogy majdnem ezzel a kihívással egy idõben kaptam felkérést egy román szakos kolléganõmtõl annak a tíz regénynek a felsorolására, amit az én szempontomból meghatározónak tartok.
Természetesen elfogadtam. S ha most felmegyek a frászbukra, élvezettel dúskálok majd a költõi piramisjáték új posztjaiban, úgy gazdagítva ezzel magam, hogy senkit sem kell kifosztanom miatta féltve õrzött lírai kincseibõl.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!