2009. július 17., 12:342009. július 17., 12:34
Rájött erre a giurgiui püspökség is, minden bizonnyal ennek tudható be, hogy 750 ezer lejt fizetett egy vámtiszt luxusvillájáért, hogy ott rendezze be legújabb kolostorát. Az ötlet jó, hisz az a híveknek is alapvető érdeke, hogy az üdvözülésükért ügyködő egyházi személyzet jó fizikai és szellemi állapotban legyen. Hogy is nézne már ki az, ha a hívő görögkeleti polgár elmenne gyónni, aztán a sötét, középkori állapotokat idéző cellában sínylődő egyházfi a sanyarú körülmények miatt szakszerűtlenül oldozná fel, ő meg minden bűnbánat ellenére mehetne a pokolba?
Szóval teljesen érthető, hogy a klerikális oldal sem veti meg a luxust. Az a lehető legtermészetesebb, hogy egy kolostorhoz úszómedence is tartozzék, hiszen az egyház szolgái számára nem csupán a lelki, de a testi megtisztulás is fontos kell hogy legyen. Amúgy pedig a medencét abszolút praktikus célokra is föl lehet használni: szentelt vízzel feltöltve kitűnő helyszínül szolgálhat a keresztelők számára.
Mint ahogy a többi luxuscikknek is megvan a maga helye. A két személyautó mindenképpen jól jön, hiszen a hívek adományozó kedvében sem lehet a végletekig megbízni, így néha az atyáknak-anyáknak is be kell ugraniuk a közeli bevásárlóközpontba egy-két alapvető dologért, például koktélernyőért vagy pezsgősvödörért.
A Land Rover terepjáró haszna szintúgy vitathatatlan: a nehéz terepviszonyok között élő hívek lelki üdvéről is gondoskodni kell, azt meg végképp nem várhatjuk el egy görögkeleti kolostor lakóitól, hogy gyalog vágjanak neki az útnak a téli zegernyében vagy a nyári kánikulában. A gépkocsipark koronája, a Hummer terepjáró szükségességéhez pedig aztán végképp nem férhet kétség. Közismert, hogy ezt a járművet az amerikai hadseregben rendszeresítették a veszélyes vidékeken való személyszállításra.
Márpedig manapság, a felvilágosult huszonegyedik században jól jön egy ilyen, hiszen bármelyik fa vagy szikla mögött ott lapulhat egy ateista kommandó, amely alig várja, hogy levadászhassa a szerintük a középkor sötétebbik felét a mai korba is átmentő ortodox egyházfikat. Márpedig e jámbor, önmegtartóztató férfiúkért és nőkért tényleg nagy kár lenne.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.