Az, hogy éppen munkájukat végezték, vagyis egy szabálytalanul száguldozó autóvezetőt üldöztek a karhatalmiak, korántsem szolgáltat jogalapot arra, hogy közönyösen, nemtörődöm módon viszonyuljanak az áldozathoz és családjához, sőt elkendőzzék az igazságot. A rendőrség, a belügyminisztérium ugyanis eddig nemhogy egy árva szóval nem kért bocsánatot az ártatlanul fejbe lőtt gyalogos családjától, de – ahogy az a mismásolás, sumákolás, ködösítés és sunnyogás Romániájában megszokott – sűrű homály fedi, hogy személy szerint ki az, aki leadta a lövést. E sorok írásakor már eltelt öt nap az incidens óta, de az egyenruhások egyelőre mélyen titkolják, ki sebesítette meg a gyalogost. Tegyük hozzá, nem mellékes, hogy ügyvédi meglátás szerint a gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt a súlyosan megsebesített nőnek jelentős kártérítés járna, a rendőrségnek fizetnie kellene.

Az üggyel kapcsolatban számos kérdés merülhet fel jogosan, hiszen felháborító, hogy ilyesmi simán megeshet. Miként bízzon az egyszerű, mezei állampolgár a biztonságunkat, épségünket őrizni és védeni hivatott karhatalmiakban, ha azok bátran visszaélhetnek hatalmuk gyakorlásával, ha nyugodtan éreztethetik, hogy nekik mindent szabad? Hogyan is érezhetné magát biztonságban az utca embere, ha büntetlenül maradhat a rendőri óvatlanság, meggondolatlanság, esetleg a szakértelem hiánya? Hol bujkál az emberi jóérzés, a betyárbecsület a karhatalmiakban? És vajon miként számíthatnánk megbízható védelemre a közbiztonságot és igazságszolgáltatást illetően, ha maga a rendőrség igyekszik elkenni, szemet hunyni afölött, hogy egy egyenruhás felelőtlenül lövöldöz az utcákon? Ugyanakkor az is felmerülhet, hogy valóban a rend őre-e egy-egy ilyen zsaru, vagy pedig átvitt értelemben álrendőr.

Úgy tűnik, mivel ebben az országban bármi megtörténhet, az utcán szabályosan közlekedő gyalogos, vagy akár az orvosi segítségre szoruló, nem mellékesen mélyen a pénztárcájába nyúló páciens is ki van téve gondatlanságból eredő súlyos bántalmazásnak, hozzá nem értő bánásmódnak, nemtörődömségnek. Hiszen mint ahogy nemrég arra fény derült, Romániában simán virágozhat nemcsak a magánszférában, hanem még az állami egészségügyben is a hamis egyetemi oklevéllel, de valódi végzettséggel nem rendelkező álorvosok karrierje. Joggal feltételezhető, hogy sokkal több a gyanús, büntetlenül maradó, homályos ügy akár az egészségügyiek, akár a rend őreinek háza táján, mint ahány napvilágra kerül. Az utca embere számára pedig marad a felháborodás, a sértett igazságérzet. Esetleg netán egy fejlövés.