Kizáró okok

Célegyenesébe érkezett tegnap a PSD egykori és jelenlegi elnöke, Mircea Geoană és Victor Ponta közötti konfliktus: a párt fegyelmi bizottsága nagy többséggel tett javaslatot Geoană kizárására a pártból, ezek után pedig valami egészen elképesztő fordulatnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy az országos vezetés ne hagyja jóvá a döntést.

Balogh Levente

2011. november 14., 07:282011. november 14., 07:28

Azt sem nehéz kitalálni, hogy Geoană minek köszönheti mostani vesszőfutását. Ponta még azt követően is vetélytársat lát benne, hogy meglehetősen kínos körülmények között bukta el a 2009-es államfőválasztást (emlékezetes, hogy a választás estéjén még pezsgőt bontottak a győzelem megünneplésére, hogy aztán másnap reggel, a külföldi szavazatok beérkezését követően kiderüljön: elnöki „mandátuma” csupán egy éjszakáig tartott), a tavalyi tisztújító kongresszuson pedig – sokak meglepetésére  – Geoană alulmaradt vele szemben a pártelnöki tisztségért folytatott küzdelemben.

Geoană viszont a jelek szerint nem nyugodott bele vereségébe, „trónigényét” arra alapozhatta, hogy az elmúlt évek zavaros belpolitikai eseményeinek eredményeként azt követően is ő maradt az egyik legfontosabb állami méltóság, a szenátusi elnöki tisztség betöltője, hogy a PSD kilépett a kormányból. Így pedig annak ellenére is kihívója lehetne Pontának, hogy a párton belül igyekeztek háttérbe szorítani, sőt korábbi renitenskedése miatt hat hónapra egyszer már felfüggesztették párttagságát. A felsőház elnökeként utazhatott például a közelmúltban Amerikába, hogy ott még washingtoni nagyköveti mandátuma idején kialakult kapcsolatrendszerét kihasználva tárgyaljon.

Vélhetően ezért döntött úgy Ponta, hogy leváltja a tisztségből, majd miután Geoană megtagadta az engedelmességet, ezért határozott a pártból való kizárásáról. A kizárásról szóló javaslat támogatóinak aránya, illetve a területi vezetői hűségnyilatkozatok alapján a kizárás ténye egyre valószínűbb. Ám lehet, hogy épp ezzel veszíti el a PSD a szenátus vezetését: ha Geoanát valóban hajlandó lenne befogadni a rebellis ellenzékiekből alakult UNPR, akkor kormánypárti támogatással maradhatna házelnök. A kormányoldal ezzel egyszerre rúgna egyet a PSD-n és pacifikálhatná egyik elszánt ellenfelét.

Persze kérdés, hogy Geoană hajlandó lenne-e beállni a kormány – és ezzel régi ellensége, Băsescu államfő – szekértolójának.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás