Balogh Levente

Balogh Levente

Kisebbségvédelmi kezdeményezés: nem megengedhető a kudarc

2018. március 09., 08:312018. március 09., 08:31

Bár Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) erdélyi elnöke derűlátó, azért mi mégis azt mondjuk: aggasztó, hogy az RMDSZ és a FUEN által útjára indított, Minority SafePack nevű európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez a határidő lejárta előtt kevesebb mint egy hónappal még mindig hiányzik a szükséges támogatói aláírások közel egynegyede.

Mint ismeretes, az európai kisebbségi szervezetek bevonásával útjára indított kezdeményezés célja az, hogy az Európai Unió szintjén fogadjanak el kötelező érvényű kisebbségvédelmi jogszabályokat. Vagyis a téma ne maradjon kizárólag tagállami hatáskör, mert – mint a román példa is mutatja – a kisebbségi jogok szavatolásától ódzkodó országok éppen amögé bújva utasítják el az uniós illetékességet, hogy nincs közös, minden tagállamra érvényes és kötelező szabályozás. Így pedig a kisebbségvédelmi intézkedések számonkérése is nehezebb.

Ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a témával, a polgári kezdeményezést egymillió uniós állampolgárnak kell aláírásával támogatnia, legalább hét tagállamból, ráadásul az egyes tagállamokban bizonyos arányossági kvótát is teljesíteni kell.

A jelenlegi állás jól tükrözi, hogy magyar kezdeményezésről van szó, hiszen Magyarországon, Romániában és Szlovákiában már túl is haladták a szükséges számú aláírást. Aggasztó ugyanakkor, hogy máshol koránt sem áll ilyen jól a gyűjtés. Sőt egyes helyeken kimondottan rosszul áll. Az illetékesek szerint ennek nem az az oka, hogy a többi kisebbség nem támogatja az ügyet, hanem az, hogy nem olyan jól szervezettek az intézményeik, mint a magyar kisebbségi szervezetek. Vagyis egyszerűen képtelenek megszervezni még egy olyan, viszonylag banális akciót is, mint a támogató aláírások összegyűjtése.

Ez egészen döbbenetes, és fölveti a FUEN vezetőinek felelősségét is, hiszen egy ekkora horderejű akció megszervezése előtt nem ártott volna alaposabban tájékozódni arról, hogy az egyes tagállamokban milyen esélyekkel indítható útjára az akció, és milyen képességekkel rendelkeznek a partnerszervezetek. Most nem marad más lehetőségünk, mint hogy szurkoljunk: az utolsó száz méteren sikerül behozni a lemaradást, illetve az, aki még nem tette meg, a lehető legsürgősebben írja alá a kezdeményezést.

Ha ugyanis ne adj’ Isten, nem gyűlne össsze a szükséges mennyiségű aláírás az előírt területi megoszlásban, az óriási csapást jelentene a kisebbségben élő európai nemzeti közösségek, különösképpen pedig az elszakított területeken élő magyarok számára. Persze ha összegyűlik, az sem garancia semmire, hiszen nem kötelezi Brüsszelt semmi érdemire, de mégis fontos lenne, hogy sikerüljön.

Kudarc esetén ugyanis a kisebbségi ügyekbe való érdemi beavatkozástól a saját kisebbségeikkel szemben nem igazán „európai” szellemben eljáró befolyásos tagállamoktól tartva folyamatosan ódzkodó Európai Bizottság feltartott kézzel hátradőlhet, és azt mondhatja: lám, az uniós kisebbségek úgy érzik, jól megy soruk a jelenlegi körülmények között, hiszen nem látták szükségét, hogy teljes mellszélességgel kiálljanak az ügy mellett. Az olyan tagállamok pedig, mint Románia, amely jogi eszközökkel is megpróbálja megakadályozni a kezdeményezés sikerét, az esetleges kudarcot felhatalmazásnak érezhetik arra, hogy még az eddiginél is elutasítóbban viszonyuljanak a jogkövetelésekhez.

Vagyis a kudarc – amely nem kis mértékben az RMDSZ fiaskója is lenne – hosszú évekre, évtizedekre visszavetné a kisebbségi ügyek uniós szintű, számunkra kedvező irányú rendezését. Ezért egyszerűen nem megengedhető, hogy bekövetkezzen.

korábban írtuk

Minority SafePack: szűk egy hónappal a határidő előtt hiányzik az aláírások egynegyede
Minority SafePack: szűk egy hónappal a határidő előtt hiányzik az aláírások egynegyede

Továbbra is kérdéses az RMDSZ kezdeményezte Minority SafePack sorsa: az Unión belüli nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében indított akcióban a szükséges aláírások háromnegyede gyűlt össze, a határidőig pedig még alig van egy hónap. Vincze Loránt FUEN-elnök még optimista.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Páva Adorján

Páva Adorján

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Balogh Levente

Balogh Levente

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.