A saját szülőföldjükön, azon településeken, ahol őshonosnak számítanak, minden közösség tagjai számára minden szinten biztosítani kell az anyanyelvi egészségügyi ellátást.
2017. április 21., 11:002017. április 21., 11:00
Ez annyira egyértelmű, a józan ész, az emberi jóérzés, nem utolsósorban pedig emberi és kisebbségjogi direktívák és egyezmények által megszabott kötelezettség, hogy 2017 Romániájában természetesen a legkevésbé sem tartják be, sőt. Ezért kellett külön jogszabályt alkotni, amely kimondja, hogy a magyarok lakta településeken az egészségügyi intézményeknek kötelező magyar nyelven is tudó szakszemélyzetet alkalmazniuk.
Csakhogy – mint minden romániai jogszabály esetében – még teljesen bizonytalan, mennyire áll majd közel egymáshoz az eredeti szándék és a megvalósult eredmény. A kormánynak ugyanis még ki kell dolgoznia a törvény alkalmazási módszertanát, ami egyrészt időigényes feladat, másrészt minden bizonnyal nem tartozik a kabinet elsődleges prioritásai közé, harmadrészt pedig semmi sem szavatolja, hogy a módszertan nyomán tényleg megvalósulhat a teljes kétnyelvűség az egészségügyben.
Mint ahogy azt sem, hogy a jogszabály egyáltalán alkalmazható lesz – és nem csupán azért, mert az ellenzéki pártok a soviniszta, magyarellenes érzelmek felkorbácsolása révén történő politikai haszonszerzés érdekében alkotmánybíróságon támadták meg. A problémát a diszkrimináció sajátos romániai értelmezése jelenti, konkrétan pedig az, hogy Romániában a kisebbségek védelmére nemzetközi szinten kialakult intézményrendszert és terminológiát perverz módon éppen a kisebbségek jogfosztására használják fel – a legperverzebb pedig az egészben, hogy ezen a téren az igazságszolgáltatás jár elöl a rossz példával.
Arról van szó, hogy amennyiben egy intézmény egy magyarok lakta településen egy állás meghirdetésekor az alkalmazás feltételéül szabja, hogy a jelentkezőknek az adott kisebbség, vagyis a magyar közösség nyelvét is ismernie kell, akkor „jóindulatú\" személyek szinte azonnal pert indítanak ellene diszkrimináció miatt, és a bíróságok, ahelyett, hogy annak komolytalanságára hivatkozva visszadobnák a feljelentést, a jog és az állampolgárok közötti esélyegyenlőség elvének nagyobb dicsőségére valóban diszkriminációnak minősítik az esetet.
Vagyis Romániában a rendkívül felkészült bírák szerint nem az minősül diszkriminációnak, ha valaki a saját szülőhelyén nem kommunikálhat az anyanyelvén, hanem az, ha valakitől – nemzetiségtől függetlenül – megkövetelik, hogy amennyiben egy olyan településen akar közalkalmazotti állást, ahol jelentős arányban élnek egy kisebbség tagjai, akkor legalább elfogadható szinten beszélje leendő páciensei/ügyfelei nyelvét.
Ez az aberráció teljesen természetesnek számít Romániában, olyannyira, hogy a magyar jogok ellen minden fórumon haladéktalanul fellépő „civil\" „jogvédő\" Dan Tanasă máris „etnikai tisztogatásról\" sivalkodik az erre fogékony román médiában, azt vizionálva, hogy az új törvény nyomán tömegesen rúgják ki a románokat a kórházakból.
Holott az ügy egyszerű: a magyar nemzetiségű román állampolgárok is ugyanúgy adóznak Romániában, mint a románok. Ezért elvárhatják, hogy az adójukért cserében az adójukból működő intézményekben az adójukból fizetett közalkalmazottakkal ugyanúgy tudjanak az anyanyelvükön kommunikálni, mint ahogy azt a románok megtehetik. Akinek ez nem tetszik, nem kötelező olyan településen közalkalmazottnak mennie, ahol magyarok is élnek.
Persze mindez szinte már utópiába hajló idealizmus, hiszen a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye is bizonyítja: Romániában hiába hoznak valamely, a kisebbségek számára kedvező törvényt, ha maga a kormány támogatja az egyetem vezetőségét a mulasztásos törvénysértéses állapot – vagyis ez esetben a magyar főtanszék létrehozásának törvényben előírt kötelezettségének megtagadása – fenntartásában. Perverz módon az autonómiára – konkrétan az egyetemi autonómiára – hivatkozva.
Így a klasszikus megállapítás, amely szerint minden jogszabály annyit ér, amennyit betartanak belőle, Romániában a sajátos, esetenként változó és a normalitással szembemenő jogértelmezés miatt egy kissé bonyolultabb. Itt ugyanis minden jogszabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak, vagy hagynak betartani belőle.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.