Rovatok

Kétségtelen, nagyon jó segíteni a rászorulónak, adni annak, akinek nincs vagy kevésbé van. Egyszóval azoknak, akik nemcsak rákényszerülnek szóvá tenni a bajaikat, de örülnek annak, amit kapnak, és alkalomadtán el is mondják a helyzet változását.

Normálisabb világban nem is kellene ilyesmire szót vesztegetni, hisz az egyik alapvető viselkedési előírás, hogyha valaki kér és kap, akkor azt megköszöni. De ez az elvárás már a múlté, nyoma sincs, sőt a minden hájjal megkent, mások átverésére játszók még ki is gúnyolják azokat, akik esetleg elrebegnének egy köszönömöt.

Nem szándékom feleleveníteni a 90-es évek elején hirtelen megszaporodott és ma már az egész kontinensen hemzsegő kéregetők, a szerzetes- vagy apácabőrbe bújt, kolostorokra és templomokra gyűjtögető szélhámosok és egyéb helyi kisstílű bűnözők emlékét, hanem azok miatt teszem szóvá az elavulásnak makacsul ellenálló témát, akik haladnak a korral és igénybe veszik a legmodernebb technikák eszközeit zsebeik minél könnyebb és gyorsabb megtömésére.

Igen, róluk beszélek, a frászbukon beteg gyerekek, rászoruló öregek, a legkülönbözőbb bajokban szenvedők képeit mindegyre megjelentetőkről és kérésükről, hogy ilyen és olyan bankszámlákra utalt legkisebb összegek is esetleg segíteni tudnak az illetőkön. Ez alapjában így is van, csak a rengeteg csalás és átverés hallatán honnan lehet tudni, kinek a zsebét tömnénk a sokra menő kis adománnyal?!

Arról ugyanis a legkevésbé sem szólnak a közösségi oldalakon, hogy mi is történt az illetőkkel. Én legalábbis nem találkoztam a segélykérők olyan előtte-utána fotóival, mint például a pillanatok alatt lefogyasztó szerek kamufotói. Vállalom az ódiumát annak, hogy álszent szemforgatók rám süssék: ez is egy kicsinyes szájtépő, empátiahiányos, önző stb. alak, inkább, semmint a bugyuta vagy balek jelző.

Egyszer osztottam meg egy arra felkérő oldalt, ismerőseim rám húzták a vizes lepedőt, sajnálkozva, hogy hová jutottam. Ismerem annyira az embereket, és ellenkező híreszteléseim ellenére sem vagyok annyira empátiaszegény, hogy ha tudok, ne segítenék azonnal. De az ilyen-olyan közvetítő szervezetekből, mások bőrén jótékonykodó álprófétákból, könnyes-nyálas szövegekből elegem van. És saját tehetetlenségem érzéséből is: hogyan lehetne tenni ezek ellen? Hogy lehetne a valóban szükséget szenvedőkön segíteni, el lehetne-e zárni végre a szivattyúkat, amelyek egyenesen a csalók zsebébe szállítanak? Elégedett röhögésük közepette!