2012. július 27., 10:222012. július 27., 10:22
A versenyzőké, akik között már csak elvétve találni a coubertini eszmét követő vérbeli amatőrt? A sport immár végképp a profiké lett, sikert már csak az remélhet, aki hivatásszerűen űzi, hogy tehetségéből és sikereiből éljen meg, lehetőleg minél jobban. Az arubai súlyemelő vagy a laoszi úszó részvétele ugyan dicséretes esélyegyenlőségre törekvés a rendezők részéről, de lehet-e őket bármikor is egy kalap alá venni a dollártízmilliókat kereső profi teniszezőkkel vagy NBA-kosarasokkal? Eddie, a sas vagy Eric, az angolna ideje lejárt.
A csiszolt modorú sportdiplomatáké, akikről manapság már egyre többször derül ki, hogy jó pénzért árusítják szavazataikat a játékok odaítélésekor? A helyi szervezőké, akik az elmúlt négy évtizedben mindössze egyszer tudtak veszteségmentes játékokat rendezni? Akik a jegyárak egekbe turbózásával próbálják kiegyenlíteni a pályázat leadása óta öt-hatszorosára nőtt költségeket? A szponzoroké és televízióké, akik már nem sportrajongó nézőnek, hanem kizárólag fogyasztónak tekintenek minket?
A gyógyszergyáraké és vegyészeti laboratóriumoké, akik naponta állnak elő újabb, a legalitás határán táncoló vagy éppenséggel tiltott teljesítménynövelő szerekkel? A doppingellenőröké, akik a legfrissebb módszerekkel évekkel ezelőtti mintákat is ellenőriznek, csakhogy elhitessék velünk, hogy mindent megtesznek a sport tisztaságáért?
Vagy mégiscsak a miénk, nézőké és szurkolóké, akik egyszerűen csak szeretjük a sportot, a versengést, és még mindig naivan hiszünk abban, hogy a jobb, az erősebb, az ügyesebb, a gyorsabb győz? Ha nem is mindig, de a legtöbbször.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok