2012. augusztus 29., 09:332012. augusztus 29., 09:33
A megyei tanácselnök utolsó pillanatban visszavont – szerintem inkább csak elnapolt – határozattervezetének első számú hivatkozási alapja az a takarékosság, amely az egyre elhúzódó gazdasági válságban más megoldás híján bármikor könnyen elővehető, sőt választóknak és önkormányzati képviselőknek egyaránt el is adható.
Csakhogy itt és most sem a néhány esztendeje tomboló pénzhiányról, hanem mindenekelőtt a mindenkori hatalmi tényezőknek a művelődéshez, nemzetközibb szóhasználattal élve, a kultúrához – ezen belül az irodalomhoz – mint közízlést, a társadalom szellemi gazdagságát, de frissességét is befolyásoló tényezőhöz való viszonyulásáról van szó.
A Maros megyei példa ugyanis abba az idestova huszonhárom éve látható folyamatba illeszkedik, amelynek lényege, hogy központi forrásokból a kultúrára egyre kevesebb jut. Az egyre csonkább költségvetés, az anyagi ellehetetlenülés veszélye miatt volt kénytelen a művelődési tárca, illetve az írószövetség kötelékeiből kihátrálnia, és a lokálpatriotizmus pártfogó voltára is számítva, helyi/megyei önkormányzatokhoz átkérezkednie olyan lapoknak/folyóiratoknak, mint – az ábécé sorrendjében szólva – a Helikon, a Korunk, a Látó, a Művelődés, a Tribuna és a Vatra. Innentől kezdve az érintett önkormányzatokon múlik (majdnem) minden.
Csakhogy a Maros megyei kettős lapbeolvasztást, egyben a megjelenés gyakoriságának csökkentését, értelemszerűen akár a megszűnést sem kizáró kezdeményező – miközben arra hivatkozik, hogy a hatáskörébe tartozó kulturális intézmények sajátosságainak mélyebb megismeréséért vizsgálja a rendszert – éppen azt nem látja, hogy e két irodalmi lap, általában a kultúra akkor teremt igazi értékeket, ha finanszírozzák, és békén hagyják, hadd működjön. Vagyis ha önjáró. És mint mindenütt a világon: nem anyagi értelemben nyereségorientált.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok