2010. szeptember 13., 10:122010. szeptember 13., 10:12
Furcsa amúgy, hogy a megemlékezések többnyire szélsőjobboldalinak tartott szervezetek nevéhez fűződnek. Ez azt jelzi, hogy a szervezők nagy nemzeti felbuzdulásukban megfeledkeznek arról, hogy Horthy a szélsőjobbot is ugyanúgy megvetette, mint a szélsőbalt, azaz a kommunistákat, Szálasi és Rákosi egyszerre ültek börtönben, és legendás az az incidens, amelynek során az Operaházban személyesen pofozott meg egy impertinens nyilast.
Persze ettől függetlenül nem ad büszkeségre okot, hogy a második világháborúban a nemzetiszocialista Németország mellett kellett hadba lépni – éppen az elcsatolt területek egy részének „visszaadása” miatti hála jeleként. Ez volt az ára annak, hogy a revízió, amellyel a Horthy-rendszer önmagát legitimálta, legalább részben megvalósult.
Mindezek mellett – és annak ellenére, hogy a kormányzósága idején vezették be a szégyenletes zsidótörvényeket – durva történelemhamisítás a kommunisták szóhasználatával „Horthy-fasizmusról” vagy diktatúráról beszélni, mint ahogy etnikai szempontból a bécsi döntés igazságosabb volt a trianoni diktátumnál.
Persze ettől az esemény még ellentmondásos marad, hiszen nem túl dicső, hogy a magyar nemzettel szembeni igazságtalanság – a náci diktátor katonai érdekei nyomán – Hitler kegyéből nyert legalább részben orvoslást. A mostani rendezvények lelki mozgatórugója bizonyára az, hogy a hetven évvel ezelőtti felszabadulás olyan sikerélményként él a köztudatban, amelyhez foghatót azóta sem élt meg az erdélyi magyarság.
Ám ez visszatekintve nem nevezhető történelmi sikernek, hiszen négy év múlva már a visszakapott területek kiürítése volt napirenden. A visszafogott megemlékezés joga ettől eltekintve elvitathatatlan, de nem ártana odafigyelni arra, hogy az emlékezés ne tűnjön öncélú provokációnak, ne torkolljon harsány melldöngetésbe és más nemzetiségek megsértésébe. És ami a legfontosabb: hogy a szélsőségek ne sajátíthassák ki maguknak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Látogatottsági adatok