Az Európai Unió viszonylag új szereplői, akik piacnak jók, de akik a döntő politikai kérdések megválaszolásához még zöldfülűek. Kelet-európaiak. Másodrangúak. Felügyeletre szorulnak. Nem mindig, csak amikor figyelmetlenek, nem követik elég pontosan az irányvonalat, netán rossz irányvonalat követnek. Ha tisztelegve követik az uniós intézményekben összetákolt útmutatókat, akkor példamutatóan fejlődnek. De ha szem elől tévesztik a szamárvezetőt, akkor visszafelé lépnek. Akkor korrupció van, és jogállamiság nincs.

A saját s nem elsősorban az országa szabadságáért küzdő Liviu Dragnea és kormányzó csapata azért került közvetlenül a Brüsszelt nyíltan bíráló magyar–lengyel páros mellé, mert félénk utalásokat tett a multik – egyébként közismert – törvényen felüliségére, de főleg azért, mert megzavarta picit Klaus Johannisékat. Fő hibájuk, hogy nem hagyják hatalomra kerülni azt a csapatot, amelyik a legmélyebben hajt fejet bármiféle nyugatról érkező ukáz előtt. Lásd Dacian Cioloșt, aki – egyetlen kelet-európaiként – az első csettintésre ugrott, s aláírt valami kiáltványszerűséget Európa megreformálásáért, de főleg a populista „Orbánok, Le Penek és Salvinik” ellen, ahogy a francia elnök követői által diktált szövegben fogalmaznak.

Lehetne itt persze joggal beszélni Dragneáék bűneiről, a magyar vagy a lengyel jogállami gondokról, de csak akkor, ha az Európai Parlamentben ugyanolyan dörgedelmes megfogalmazásokkal vonják kérdőre például Párizst a sok zsidót menekülésre kényszerítő, egyre erősödő franciaországi antiszemitizmus miatt, Berlint a tüntetők elleni rendszeresen „brutális” rendőrségi fellépés okán, Madridot a katalán függetlenségi törekvések jogi és erőszakos eszközökkel való eltiprásáért vagy Rómát az évtizedek óta megfékezhetetlen korrupció eltűréséért. Amíg ezek nem történnek meg, addig bizony kettős mérce van, s hiteltelen minden strasbourgi szócséplés, fenyegetés.

Európa a gazdasági válság óta bajban van. A betegség leglátványosabban az Unió vezetésében mutatkozik, mivel a különböző politikai kompromisszumok révén magas pozícióba került figuráknak erejük, de elképzelésük sincs arról, hogyan lehet radikális válságkezelő lépéseket tenni, miként szerezhető vissza az EU hitele a bürokrata elit által mélységesen lenézett átlagember szemében.

Ebből az alapállásból lendül neki az EU a jövő tavaszi európai parlamenti választásoknak. A kampány már elkezdődött. Az „Unió-ellenes” Kelet-Európa bűnbak lett, mert egy politikai csatározásban mindig kell az ellenségkép, épkézláb megoldási javaslatok hiányában pedig csak ez marad a nyerőnek tűnő kártya. Az uniós válság mélységét jelzi, hogy a dühös fejű brüsszelieknek, strasbourgiaknak már az is elégtételt jelent, ha egy Viorica Dăncilă nevű, miniszterelnöknek látszó szőke nőt állítanak a sarokba.