2009. március 10., 11:312009. március 10., 11:31
Ilyenkor előbb mindenféle ocsmány helyekre küldöm a szolgáltatót, aztán mély lélegzetet veszek, és újraírom a semmivé lett részeket. De velem már az is előfordult, hogy „kikötötték a villanyt”, mert a felszólító, ijesztgető értesítést az akkor még első osztályos lányom vette át, és nem én. Igaz, ez jó régen történt, még akkoriban, amikor „villanyos” néni vagy bácsi hozta a számlát és az értesítéseket. Ráadásul a lányomnak akkoriban még csak anynyi esze volt, hogy lazán alávéste a nevét az átvételi papírra, aztán mivel egyébként sem értette a „román szöveget”, eldöntötte, „nem lehet annyira fontos”, hogy nekem átadja. Sőt a maga módján – mikor kiderült, hogy még értesítést is kaptunk – meg is leckéztetett: „ahelyett, hogy perelek vele, inkább lennék büszke rá, hiszen már le tudja írni a nevét”. Hogy az esetleg hivatalos irat is lehet, távolról sem érdekelte, ki is fejtette: „ha hivatalos, miért nem írja rajta magyarul, „hivatalos papír”, vagy miért nem mondta a bácsi, hogy az?!” No, akkor hallották volna, milyen cifrát mondtam? Szomszédasszonyom szerint a szitokbajnokságon dobogós helyre kerültem volna. Na, de nem volt mit tenni, annyira „megszoktuk” már az elektromos áram biztosította kényelmet, hogy muszáj volt intézkednem, és a számla ellenértéke, illetve a ki-, bekötési díj befizetése ellenében néhány órán belül visszakapcsolták az áramot. És „lőn újra világosság”! Pedig, amilyen keményfejű székely fehérnép vagyok néha, nagyon hajlottam arra, megmondom: „csesszék meg a villanyukat!” Képzelhetik, ezek után milyen széles mosoly ült ki az ábrázatomra a minap, amikor kiderült, hogy az áramszolgáltató kasszájába azért nem fizethetem be a számlám ellenértékét, mert „elvették az áramot, és nem megy a számítógép”. S noha, millió egyéb dolgom volt, sietnem kellett, mégis előbb nevetőgörcsöt kaptam. „Nocsak, még az áramszolgáltatónál is van áramkiesés?!” – tettem szóvá, mire magyarázkodtak is rendesen, hogy „leesett egy vonal” meg „szétrobbant egy transzformátor”, meg minden egyebet. Ám, még az „ugacsaka táncot” is eljártam volna örömömben, ha kiderül: azért nincs áram a villamossági vállalatnál, mert nem fizették be idejében a számlát.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.