2009. március 04., 10:142009. március 04., 10:14
Ezért nem mosolyogtam azon, amikor egy alkalommal, többségben román baráti társaságban, a magyar káromkodások kivesézése volt a fő téma, és elmondták, hogy náluk biz’ám a legsértőbb szitok az, amikor valakinek az anyját vagy a lánytestvérét szidják. No, ez nálunk egy enyhe átmeneti elszólásnak számít, főleg mióta a budapesti utcazsargon „vazzeg”-gel kezdődő cifrasága annyira begyűrűzött a hétköznapi beszédünkbe, hogy szinte észre sem vesszük, amikor kibuggyan a szánkon.
Így járhatott az a fiatalember is, aki csak azért, nehogy véletlenül ne minősüljön eléggé „trendinek” úgy mutatta be a lánytestvérét a barátjának: „ő a húgom, vazzeg”. Azonban hála Istennek szép számban akadnak olyanok is, akik próbálnak küzdeni az egyre inkább elharapódzó ocsmány beszéd ellen, és igyekeznek kerülni a káromkodást, ha csak lehet. Vagy legalábbis bizonyos helyzetekben megpróbálják féken tartani a nyelvüket. Így járt az a jókezű mesterember is, aki egyik alkalommal éppen egy katolikus pap motorját javította. A mester egyébként híres volt a cifra elszólásairól, de mivel ebben az esetben egy tisztelendő is ott toporgott a műhelyben, hát mégsem engedhette meg magának, hogy névsort állítson a szentek köréből.
Izzadt is rendesen a motor mellett, egyéb dolga is lett volna – olyan, amiért fizetnek is – a tisztelendőnek is sürgős volt a munkálat elvégzése, de tőle pénzt mégsem kérhetett. Szóval volt baja éppen elég, s ezt még tetézte a berozsdásodott csavar, ami sehogy sem akart kilazulni, pedig kétszer-háromszor is „nekiveselkedett” a mester: „hogy azta hé…” De itt vissza is nyelte a már-már kibuggyanó, mindjárt a hét szentséggel kezdődő káromkodást, mert ugyebár a pap előtt mégsem illik kárhozódni. Azonban a fránya csavar minden erőlködése ellenére csak nem akart kilazulni, nem volt mit tenni, a tisztelendőhöz fordult, és ezt mondta: „Tisztelendő úr, a héccencségit, vagy menjen el, vagy ne hallgasson ide! Inkább a vasárnapi nagymisén meggyónom, de értse már meg, a káromkodás hozzátart a mesterséghez!”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok