Ezt bármiféle skrupulus nélkül megteheti, hiszen kiderült: nem hogy nem vonják vissza tőle a bukaresti diszkriminációellenes tanács által is magyarellenes uszításnak minősített és szankcionált megnyilvánulás miatt a korábban odaítélt Károly-díjat, de a héten mindezt megfejelték egy Ottó császár díjjal is, amelyet szerdán vehetett át Németországban. Az indoklás szerint Iohannis az európai egyesítés folyamatában játszott szerepének elismeréséért kapja a kitüntetést.

A díjat kétévente osztják ki olyan személyiségeknek, akik sokat tettek az egységes Európáért, és érdemeket szereztek az európai gondolkodás népszerűsítésében.

A másik, nemzetközi Károly-díjnak nevezett elismerést a német származású román elnök azért kapja meg, mert az odaítélő bizottság szerint „kiemelkedő küzdelmet folytat az európai értékekért, a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”.
Ha esetleg valaki nem emlékezne: Iohannis ezt az elismeréscunamit azok után kapja meg, hogy tavasszal, amikor a szociáldemokrata irányítású parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta a Székelyföld autonómia­statútumát, televíziós nyilatkozatban intézett kirohanást a PSD és a magyarok ellen. A PSD-t azzal vádolta meg, hogy eladja Erdélyt a magyaroknak, és konkrétan azt állította: a szociáldemokraták lepaktáltak Orbán Viktorral.

Annak alapján, hogy mindezek ellenére az Ottó- és a Károly-díjra is méltónak tartják, fölmerül a kérdés, mi is minősül az európai egyesítésben játszott szerepnek, illetve az európai értékek és a kisebbségek védelmét célzó tevékenységnek a jeles német ítészek szerint.

Kíváncsiak vagyunk például, mennyiben járul hozzá Európa egyesítéséhez az, hogy egy EU-tagállam elnöke nem is annyira burkoltan azzal vádolja meg egy szomszédos EU-tagállam kormányfőjét, hogy el akarja venni országa egy részét. Az is nagyon piszkálja a csőrünket, hogy pontosan miben minősül a kisebbségek védelme érdekében kifejtett tevékenységnek az, hogy a románokban megbúvó magyarellenességre rájátszva szította az indulatokat a romániai magyarok ellen, magyarellenes politikai kezdeményezések sorát provokálva ki.

Persze lehet, hogy a távoli Németországból mindez nem undorító, nem tűnik a kisebbség és egy szomszédos, szövetséges ország elleni uszításnak, de innen, ahol a kijelentései elhangzottak, és ahol a következményeiket elszenvedjük, határozottan annak látszik.

Úgyhogy meg kell állapítanunk: nagyon nagy baj van azzal az Európával, amelynek egy Iohannis kaliberű alak a kitüntetendő hőse. És ahol a jogállamiságért és a demokráciáért máskor arrogáns vagy egyenesen hisztérikus megnyilatkozásokban aggodalmaskodó illetékesek most diszkréten félrenéznek. Vélhetően a mai Németország és Franciaország bölcsőjének számító Frank Birodalom megteremtője, Nagy Károly, vagy a Német-Római Birodalmat megszervező I. Ottó császár is meglepetten konstatálná, hogy egy ilyen figura kitüntetésén szerepel a nevük. Attól eltekintve ugyanis, hogy német származású és államfő, illetve hogy a szerda esti díjátadón üres kliséktől és bombasztikus lózungoktól hemzsegő „européer” szónoklatot tartott, kevés nagyszabású dolog mondható el róla: Iohannis a megalkuvó, behódoló, alattomos, cinikusan pragmatikus balkáni politikus tipikus megtestesítőjévé vált.

Igaz, Jürgen Linden, az aacheni székhelyű Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány elnöke kijelentette, hogy Románia államfője „elkötelezett európai”, és attól, hogy a magyarok ellen uszított, szerinte nem lett nacionalista. És bármilyen furcsa, ezzel hajlamosak is vagyunk egyetérteni. Iohannis tényleg nem sovinizmusból hergelt a magyarok és Magyarország ellen. A kemény nacionalisták ugyanis legalább meggyőződésből teszik, amit tesznek. Ő viszont egyszerű, hideg politikai számításból, opportunizmusból, ócska kampányeszközként használta a magyarellenes hergelést.

Ez pedig sokkal, de sokkal rosszabb.