2012. szeptember 20., 08:502012. szeptember 20., 08:50
És hogy egészen őszinte legyek – bár felnőttként nemigen illik ilyet mondani – megállapítottam, hogy kevés gyűlöletesebb dolgot voltam kénytelen életem során csinálni, mint az iskolába járás és a kötelező oktatásban való részvétel.
Eszembe jutott, milyen csigalassúsággal vánszorogtak a másodpercek az unalmas órákon, hiába fixíroztuk a karóránk számlapját, várva, hogy kiszabadulhassunk szünetre. Bár alapvetően érdeklődő természetű vagyok, és nem számítottam rossz képességű diáknak, a délutáni házi feladatok csak kitartó szülői ösztökélésre készültek el, ha egyáltalán elkészültek.
A leborzasztóbb minden tantárgy közül pedig a román volt, mert ez amellett, hogy nem érdekelt, lehetetlen feladat elé állított, hiszen egy színmagyar faluban felnőtt gyerek számára, aki elemi szinten sem beszéli a nyelvet, irodalmi elemzéseket megtanulni olyan, mint amikor egy sivatagban felnőtt beduint, akinek az sem jutott ki élete során, hogy egy kád vízben megmártózzék, a tengerbe dobnak úszni. Magoltuk a szöveget, aztán ha egy-egy szót elfelejtettünk, kipontoztuk a helyét, mivel más kifejezéssel nem tudtuk helyettesíteni, ugyanis legtöbbször egy kukkot sem értettünk az egészből.
Akkor elhitették velünk, hogy felnőttként majd hálásak leszünk az oktatásért, és belátjuk majd az iskolában való sanyargatás hasznát. Hát, nem így történt… A tananyag nagyobb részének soha semmi hasznát nem vettem. A módszer pedig egyre bizarrabbnak tűnik: a fiatalokat azokban az éveikben, amikor a legmozgékonyabbak, egy kopár terembe kényszerítik, ahol mozdulatlanul kell ülniük fél napokat, ráadásul a gondolataik sem járhatnak a körül, ami érdekli őket, mert olyasmire kényszerülnek figyelni, ami a legtöbbször egy cseppet sem kelti fel a kíváncsiságukat.
Magyarán: teljesen figyelmen kívül hagyjuk az igényeiket. Azt hiszem, ha mondjuk 1500 évvel ezelőttről valamelyik ősünknek megmutatnánk, ma hogyan neveljük az ifjúságot, azt gondolná, hogy nagy baj van. És igaza lenne. De mi már képtelenek vagyunk látni a dolog perverzitását, mert mindannyiunkat ebben a rendszerben idomítottak…
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.