Irodisták

A minap jót nevettem azon, amikor az egyik ismerősöm – vezető beosztású egyébként az illető – elmesélte, hogy mint egy félénk nyuszi állított be a gépkocsi-vezetői jogosítványok cseréjével foglalkozó hivatalba, mégis úgy rivallt rá a hivatalnok kora reggel az első munkaórában, mintha éppenséggel a délutáni sziesztáját zavarta volna meg. Aztán azt is elmesélte, hogy egy másik, sokkal kifinomultabb érzékkel rendelkező irodista hogyan „facsart ki” tőle 15 lejt az internetről csak bizonyos szerződéses viszonyban lévő szolgáltató személyek számára elérhető űrlap kitöltéséért, ami természetesen történhetett kézzel is, nemcsak számítógéppel, különleges, közönséges halandó számára elérhetetlen programmal.

Szóval ezen szórakoztam ismerősöm számlájára a minap, ám azt akkor még nem is sejtettem, hogy rögtön másnap hasonló módon megjárom én is. Pedig nem keveredtem semmi különleges és bonyolult ügyintézésbe, mindössze a telefonszámlámat akartam egyenlíteni a „narancsszínű” telefontársaság helyi ügyfélszolgálatánál, ahol korábban operatív, gyors kiszolgálásban volt részem. Most viszont a kedves régi ügyintézőket újakra cserélték, ott volt valami főnökféle is, aki szúrós tekintettel vett szemügyre, amint az ajtón beléptem, mert megzavartam, ugyanis épp nagy hangon valami számítógépes program használatát magyarázta a fiatal ügynöknek.

Mondtam: ha nem zavarok, fizetnék. A pénz nyilván kellett, ezért utasította a fiatalt, hogy vegye el közben a bérleti díjamat. Ám, úgy látszik, „mély benyomást” tettem a számítógépre is, mert az „megbokrosodott”, és semmiképp nem akarta kinyomtatni a névre szóló nyugtát. Erre aztán megbokrosodott az ifjú, de meg a nagyhangú is, gyötörték a gépet mindenféleképpen, miközben én vártam, és egyre idegesebb lettem, mert már késtem el egy rendezvényről. Közben a nagy hangú nagyhangon telefonált tanácsot kérni, aztán tovább pöcköltek a géppel, engem teljesen levegőnek tekintve. Ekkor dobtam be az ismerősömtől tanult „nyuszialapállást”, és szerényen megkérdeztem, mennyi időbe telik a nyugta kiállítása. No, meg is kaptam a magamét, a nagyhangú rezignáltan közölte velem: „ez itt román rendszer, várni kell”. Vártam hát, közben el is késtem a rendezvényről, aztán úgy bő félóra múltával kezemben a nyugtával „boldogan” távozhattam. Ám azóta is azon töprengek: miért nézik hülyének az ügyfelet egyes irodisták?!