Balogh Levente
2024. június 21., 11:592024. június 21., 13:40
2024. június 21., 11:592024. június 21., 13:40
Aki csak egy kicsit is tisztában van az erőviszonyokkal, az mindvégig tudhatta, hogy Klaus Iohannis román elnöknek természetesen fikarcnyi esélye sincs arra, hogy megszerezze a NATO főtitkári tisztségét.
Persze jól hangzott, hogy végre közép- vagy kelet-európai vezetője is lehetne az észak-atlanti katonai szövetségnek, amely ezáltal ismerhette volna el a térség országainak hozzájárulását a transzatlanti biztonsághoz, de az már a kezdetektől világos volt, hogy nagyon nem Iohannisnak áll a zászló.
Ettől függetlenül úgy tűnhetett, hogy nincs egyedül, hiszen Budapest és Pozsony is jelezte: nem tartja elfogadhatónak a NATO „nagykutyái” által – élen a falkavezér Egyesült Államokkal – fenntartások nélkül támogatott, leköszönő holland miniszterelnököt, Mark Ruttét. Ellenben igenis időszerűnek tart egy közép-európai jelöltet, így kiáll Iohannis mellett.
Már akkor sejthető volt, most pedig egyértelművé vált, hogy mindez alapvetően inkább más célokat szolgált:
És nincs ez másképp a wannabe NATO-főtitkár, Iohannis esetében sem.
Ami miatt kapta is az ívet rendesen a „progresszív” médiától: a G4Media portál például, amely annyira berúgta a magyarellenes információs háború rollerét, hogy egyszerűen képtelen leszállni róla – bár valószínűleg nem is akar –, arról delirált, hogy Iohannis „a Putyin NATO-n belüli trójai falovaként” számon tartott magyar kormányfővel kötött konjunkturális szövetséget.
Magyarország azzal, hogy jelezte: fenntartásai vannak Ruttéval szemben – aki azt a vállalhatatlan kijelentést tette korábban, hogy az országot térdre kell kényszeríteni – egyrészt a kampányban azt sugallta, hogy a kormány álláspontja nem megkerülhető a fontos nemzetközi döntések meghozatalában, másrészt elérte, hogy a NATO jelenlegi és immár jövendő főtitkára is beleegyezzen: magyar területet és magyar katonai eszközöket nem használhatnak fel egy esetleges ukrajnai NATO-misszióban.
Ennek a jelentősége nem eléggé túlbecsülhető, hiszen ha NATO-tagállamok katonái érkeznek az oroszokkal háborúban álló Ukrajnába – még ha csak kiképzőnek is –, akkor igencsak nagy az esélye annak, hogy valamilyen formában közvetlenül is érintetté válnak az összecsapásokban.
Ez esetben pedig
Egyben azáltal, hogy hangsúlyozta: a mi térségünknek is jogosult bizonyos vezető tisztségekre a katonai szövetségben vagy az EU-s fórumokon, ismét csak erősítette az esélyeit annak, hogy a szóban forgó tisztségek valamelyikét ne nyugati politikus kapja.
Szlovákia a légvédelmi képességeinek biztosításához kötötte Rutte támogatását, miután az előző kormány felelőtlenül Ukrajnának ajándékozta az ország összes vadászrepülőgépét, amire meg is kapta az ígéretet.
A jelentkezését ő maga is kampány- és érdekérvényesítési eszközként használta.
Egyrészt mert a nem túl acélos támogatottságú liberális pártnak jól jött, hogy azt az illúziót kelthette a kampányban: egykori elnöke és jelenlegi mentora annyira befolyásos, hogy egy ilyen fontos posztra is esélyes, másrészt hogy a bukaresti államfői palotában lehúzott – szó ami szó: mélyebb benyomást a magyarellenes uszítás államfői szintre emelésén túlmenően nem hagyó – tíz év után ne kelljen a kvietált államfők keserű kenyerét eszegetnie.
Eléggé fiatalnak tartja ugyanis még magát ahhoz, hogy valamilyen nemzetközi pozícióban folytassa karrierjét, és elnézve, hogy jelenleg kik töltik be a szóban forgó – uniós vagy egyéb – posztokat, meg kell mondanunk:
Azzal pedig, hogy mostanáig tartotta a frontot Ruttéval szemben, reményei szerint növelhette esélyeit egy ilyen tisztség elnyerésére. Ami elsősorban persze az ő egzisztenciális problémái – és egója – számára jelentene megoldást, de azért Románia presztízsét is emelheti valamennyire. Igaz, az látható, mennyire tartja egyenrangú félnek Bukarestet Washington NATO-ügyekben annak ellenére, hogy Románia igyekszik eminens tanulóként részt venni az Ukrajna támogatását célzó akcióban – lásd az Ukrajnának átadandó Patriot légvédelmi üteg esetét.
Azzal, hogy Budapest mostanáig – vagyis az EP-választások utánig, illetve addig, ameddig a román elnök a szövetségeseknek bejelentette a visszalépését – kitartott Iohannis mellett, növelhette az esélyeit, hogy az megcsípjen valamilyen, legalább közepesen jelentős pozíciót.
És azon túlmenően, hogy a mostani „közös kaland” talán további olyan ügyekben is könnyebbé teszi az együttműködést, amelyekben a két ország érdekei azonosak, és érvényesíteni kell őket, talán a közeledést is elősegíti. Erre mutathat esélyt a román Legfelsőbb Védelmi Tanács 2023-ra vonatkozó jelentése, amely nem kicsit meglepő módon pozitívan ír a Magyarország és Románia közötti viszonyról: „pozitív és jelentős eredményeket, konkrét és érdemi projektekre összpontosító megbeszéléseket” emleget a kétoldalú kapcsolatok apropóján.
Bár azért a közeledés nem lesz könnyű, hiszen a NATO-főtitkári tisztség kapcsán kialakult érdekközösség kezeléséből is látható: a magyar-román viszony folyamatos elmérgesítésében, a nem létező magyarveszély illúziójának fenntartásában érdekelt – mivel egzisztenciájukat az az elleni „küzdelemre” alapozó – körök megpróbálják kézzel-lábbal, ostoba magyarellenes rágalmak és álhírek terjesztésével megtorpedózni.
Balogh Levente
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Makkay József
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Balogh Levente
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Balogh Levente
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Balogh Levente
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Makkay József
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
Balogh Levente
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
szóljon hozzá!