JEGYZET – A nagy alkotók közt nincs civakodás a miatt, kinek a nyelve szebb, régibb, méltóbb az értékekhez.
2017. március 01., 23:072017. március 01., 23:07
Nem, az Arany János nagyságrendű költő a fordítást ugyanolyan fontosnak tartja, mint az eredeti szövegeket. És nemcsak szóban, hangzatos kijelentésekben, hanem a kitartó, megfeszített munkában is. Nem mutogatott másra, ki mit tett vagy nem tett, ki tartozik ezt vagy azt megtenni, ő tette a magáét egész életen át.
Például Shakespeare-t is annyit fordított, amennyit bírt. Szótárból, önerőből, autodidakta módon tanulta meg a nyelvet úgy, hogy tökéletesen szót értett azzal az angol irodalmárral, akivel felvette a kapcsolatot a Shakespeare-darabok kapcsán. Az már irodalomtörténeti legenda, hogy amikor az illető angol irodalomtörténész ellátogatott Aranyhoz, nagyon gyorsan kiderült, hogy szót csak írásban tudnak érteni, éppen Arany szótárból vett, „betűhű” nyelvtudása miatt. De az írással nem volt hiba, sikerült a társalgás.
Arany János kilencven évvel fiatalabb irodalmi „dédunokája”, a száztíz éves születési évfordulóját májusban ünneplő Dsida Jenő feltehetőleg tudta az említett esetet és talán azért, talán tiszteletteljes szeretetből, dédapja iránt magának sokat megengedő pajkosságból fonta Aranyt és Shakespeare-t egybe A pántos kapukon túl versének egyik szakaszában, váratlan, nagyon jól eső csattanóval. „Ez itt a költők esti promenádja, / amott, hol az Uránus lángja gyúl, / Arany János lakik s népes családja: / az öreg itt is verseket gyalul, / vagy ha Shakespeare, a leghívebb barátja / toppan be hozzá este szótlanul, / borozgatnak s a borzasbajszú szittya / a morcos ánglust magyarul tanítja.”
Igen, így is lehetne! És még ilyenebbül! Akinek „a morcos ánglus” és kortársai olyan sokat köszönhettek, s akinek neve összeforrt a szigetor-szág reneszánszkori drámairodalmával, I. Erzsébet királynő nemcsak előszeretettel olvasta Seneca ókori római írástudó, Néró császár nevelője darabjait, de trónra lépése előtt lefordította angolra a Hercules Oetaeu tragédia második, a magas rangú embereket fenyegető veszélyekről szóló karénekét, rímtelen jambusokban. Nem unalomból tette, hanem megbecsülésből, tiszteletből. Kicsinyes ember képtelen mások tudását, hozzáértését elismerni, az tele van önmagával, csak azt tartja nagyra, amit ő csinál. Az talán ki is nevetné Dsida Jenő ötletét. Pedig lehet így is! Nemcsak Arany Shakespeare-fordítása természetes: ha kortársak lettek volna, esetleg nemcsak a drámaíró, de talán még az uralkodó is tanult volna Aranytól – magyarul!
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.
Az Alkotmány 3. cikkelye szerint Románia területe elidegeníthetetlen, ezért is kelt rendszerint közfelháborodást szerte az országban ha valaki – nyilván magyar ember – azt meri mondani, hogy Székelyföld nem Románia.
Immár kijelenthető: Donald Trump egyszerre hihetetlenül szerencsés és hihetetlenül peches ember.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!