2011. október 06., 08:362011. október 06., 08:36
Mert valóban nem lehet szótlanul és főleg tétlenül elmenni amellett, hogy mind a köz-, mind a hivatalos nyelv használatában iszonyú a magyar pusztulása. Következésképpen tévúton jár például az a román ember, aki a nemzetisége, netán az anyanyelve elleni támadást véli felfedezni a szentgyörgyi határozatban, hiszen az nem ellene szól, hanem elsősorban azt a magyart próbálja észhez téríteni, aki lustaságból, tunyaságból, nyugatmajmoló törekvésből, Isten tudja milyen más buta megfontolásból, de inkább megfontolatlanságból mellőzi saját anyanyelvét. Ha viszont mégis akadna olyan román, netán multivállalkozás, amelyik szisszenne a sepsiszentgyörgyi határozatra, nos ennek nem kellene szem elől tévesztenie, hogy ha a piaci terjeszkedés, tehát pénzszerzés egyik eszközeként megvásárolt hirdetőfelületre szüksége mutatkozik, márpedig mutatkozik, akkor az üzleti érdek mellett puszta tiszteletből is megszólíthatja anyanyelvén az őshonos magyart.
Hiszen egyszerűen: jólesik neki. Mert kolozsvári jelenlétem óta én is szívesebben vásárolok abban a Selgrosban, ahol az én anyanyelvemen is üdvözölnek, eligazítanak, s az ott hagyott pénzemért köszönetet mondanak a feliratok; vagy megyek be azokba a boltokba, hivatalokba, ahol az Igen, tessék! feliratú, kis zöld öntapadó eleve megnyugtat: odabent az én nyelvemen is boldogulhatok. Mátyás király szülővárosában ugyanis (még mindig) nem mindenütt mosolyognak és köszönnek vissza úgy, ahogy kell a jó értelemben kicsit kihívó, de mindenképpen kíváncsi adjon Isten jó napotra. Mindent egybevetve: a szentgyörgyi határozat jó. És helyénvaló. Lenne olyan ragadós, mint a – lám, Magyarországra is átterjedt! – Igen, tessék! mozgalom. Mert anyanyelvünk kertjében sem árt rendet tartani. S gyomlálgatni. Csak tessék, mert az effajta munka sohasem hiábavaló!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.