2009. március 05., 10:512009. március 05., 10:51
Mások reszketve szorongatják a szerszámot, és a kapásjelző mellett a halőr felbukkanását is éberen figyelik. Elméletileg ez egy pihentető sport, és az ideggyógyász ezt írja fel a stresszes irodakukacoknak, ám a horgászatra születni kell, erőszakkal senki nem bírható rá.
Egyik ismerősöm, amint elszabadul a munkából, felpakolja botarzenálját és kiül a partra. Szabályosan csak két bottal lehet horgászni, és mindegyiken egyetlen csali függhet. Ő tízet visz magával, egyszerre hatot használ, és azokon legalább két, esetenként három horog is van. Esélyt sem hagy a védtelen halaknak. Több mint harminc éve van a pályán, de az engedélyt még fényképről sem ismeri. Néha találkozik ellenőrrel, de mindig megoldja a helyzetet. Jól tudja, melyikkel hogyan kell bánni. Egyiket lekenyerezi egy nagyobbacska hallal vagy fél liter házi pálinkával. Máskor a botokat a víz alá dugja, esetleg a sásba rejti, ő pedig a közeli kukoricásban lapul meg, vagy elkezd falatozni, és ártatlan kirándulónak tetteti magát. Tavasszal nehezebb dolga van, mert ilyenkor még kevés a magas növény, ám erre is van jól bevált módszere. Leginkább vadvizekre jár, mert a telepített tavak nagy része magántulajdon, és ott nem ismernek tréfát, mindenkinek ki kell fizetnie a napidíjat. Ő oda nem megy, mert nincs ilyesmire pénze, különben is fölöslegesnek tartja, hiszen amíg megterem a hal a szabadban is, miért fizetne érte. A mezei árkokon, kanálisokon és pocsolyákon egyébként a különböző horgásztársaságok osztoznak. Előfordul, hogy két szomszédos gödröt más-más egyesület felügyel, így mindkettőtől külön engedély kellene, hogy a sporthorgász bennük áztathassa a kukacát. Emberünk nem olyan, ő nem fizet. Ha jön valaki, és kéri az engedélyt, lehívja magához a víz mellé, mondván, míg felkecmereg a magas partra, elszalaszthat egy komoly kapást. A naiv ellenőr lebukdácsol megnézni az okmányt, és a következő pillanatban már lubickol is, mert emberünk besegíti a vízbe. Az ellenőr, a hal és az engedély is elúszik. Vigyázni kell tehát a horgászokkal, nem olyan nyugodtak ők, mint ahogyan azt a városi legendák tartják róluk.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.