2012. május 15., 09:292012. május 15., 09:29
Ez már csak így volt: ha esőt jósolt, tudtuk, sütni fog a nap, ha meleget, elővettük a kabátot. Persze a legrosszabb az egészben az volt, hogy még a tévedésekben sem volt következetes, hiszen előfordult, hogy éppen az jött be, amit előre jelzett, persze főleg akkor, amikor pont az ellenkezőjére voltunk felkészülve. Nem szeretem azt hinni, hogy a világ sokat romlik az utóbbi időben, így abban is kételkedem, hogy nagyanyáink idején nem voltak megjósolhatatlan, szeszélyes időjárás-változások.
Meg sem lepődöm, ha ujjatlan blúzban indulok el a színházba este nyolcra, hiszen kánikula van, s mire fél tíz után kijövök, felférne egy pulóver, másnap reggel meg mintha megjött volna az október. Persze ezt a mostani lehűlést még a „hazudós” bácsik is megjósolták – legalábbis egy nappal későbbre. Vasárnapra kellett volna a frontnak Magyarországra érkeznie, hétfőre meg hozzánk, Biharba. Ezzel az információval felvértezve gyakoroltam gyerekkori álomszakmámat a szüleim előtt, valamikor a múlt héten, amikor anyám kétségek között latolgatta, érdemes-e a barátaikkal a hegyekbe kirándulni hétvégén, vagy sem.
Én az elhivatott tévés időjós magabiztosságával nyugtattam meg mindkettejüket, mondván, ha vasárnap este hazajönnek, még biztosan megússzák a lehűlést, menjenek csak bizalommal. Jó vagyok én ebben: kiszámolom, épp mikor hol tart a front, s onnan, mint a 14-es busz, hány óra alatt ér Váradra, s még azon túl, a bihari hegyekbe. Egyet felejtettem csak el: az időjárást nem az időjósok, még csak nem is a meteorológusok vagy a matematika határozza meg, egyszerűen csak a szél, azt pedig egyelőre senkinek nem sikerült megzaboláznia. Így esett, hogy a hideg már szombat estére megérkezett, s az a tény, hogy végül anyuék mégsem utaztak el hétvégére, a legkevésbé rajtam múlt.
Nem tehettem mást: lenyeltem a békát, s nyugtáztam magamban, hogy talán nem is tettem olyan rosszul, hogy nem lettem időjós. Na meg azt is, hogy a tévés időjárás bácsik és nénik nemcsak az átkosban tévedhettek, mi pedig jobban tesszük, ha reggel nem aszerint öltözünk fel, amit a tévében mondanak, hanem inkább kidugjuk a fejünket az ablakon, s a saját bőrünkön mérjük le a levegő hőmérsékletét.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.