2012. január 25., 09:562012. január 25., 09:56
Én csak azt tudom biztosan, miért nem vagyok én az utcán, holott személyes tapasztalatom a közösségi érzés, a tömegbe tartozás, az egyet akarás, a beleszólás, a sorsfordítás adrenalinpumpája. És én sem szeretem, ami történik, és azokat sem akik mozgatják, és azt sem, hogy arrogánsak, és ránk se bagóznak, és öntelten pöffeszkednek, vagy szemünkbe hazudnak, és hogy mindig mi húzzuk a rövidebbet, majd ők mindig megmagyarázzák, hogy végeredményben csakis és kizárólag a mi érdekünkben történt. De valahogy már abból is nagyon elegem van, hogy annyira beszűkültek a lehetőségeim, hogy már az sincs miért, csak ami ellen. Utoljára igazán és remegő hittel, könyvvel és gyertyával a magyar egyetemért, meggyőződéssel talán az 1996-os választás előtt a demokratikus konvencióért. Én csak azt tudom, hogy tényleg nem félek, és tényleg nem pénzel a kormány. Azt is tudom, hogy csak akkor pofázhatok nyugodt lélekkel, ha nem a pálya széléről teszem. És most mégis úgy érzem, oldják meg nélkülem, az én bőrömre megy ugyanúgy, de mégis most ez alkalommal a tőlem féltékenyen féltett ország sorsát döntsék el nélkülem. Vagy legalább próbáljanak meggyőzni, hogy reméljem, higgyem el: jobb lesz. Hogy a bosszú elégtételén, a megmutattuk nekik, hogy velünk csak három és fél évig packázhattak, egy perccel sem tovább üzenetén túl jó lesz nekem az előre hozott választás, attól jobban élek, nagyobb biztonságban érzem magam és a jövőt, vagy magyarként teljesebb jogú polgára leszek ennek a kényszerországnak. Azért mégis fontolgatom, hogy tüntessünk, már csak azért, hogy demokráciából gyakorlatban adhassak leckét Zsófinak, akit elbűvöl, hogy forrong az ország, hangosan fütyülnek a főtéren, csak az én magyarázataim nem győzik meg maradéktalanul, talán azért mert nincs bennük elég erő. Végül az őrkői romák mentették meg a helyzetet, akik azért vonultak utcára, hogy hagyják őket szekérrel közlekedni a városban, és ne zaklassák, amikor kukáznak. Ez az ötévesnek is tiszta és világos. Én leginkább azzal a roma tüntetővel tudtam azonosulni, aki néma alázattal fordítva emelte magasba a tiltakozótábláját, megmutatva az egész világnak annak a hófehér hátsó felét.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.