2009. január 15., 11:092009. január 15., 11:09
Az alkotmányreform amúgy nem teljesen saját ötlet, nagyvonalakban az elnök párizsi kollégája, Nicolas Sarkozy által szorgalmazott alkotmánymódosítási javaslatokat idézi. Maga a Băsescu által szorgalmazott félelnöki rendszer is a francia modellt másolja: a jelenlegi gall gyakorlat szerint az államfő határozza meg a nemzeti politika prioritásait, ő dirigálja a kormány munkáját, és ugyanúgy nem vonható felelősségre a parlament előtt, mint ahogy azt a most javasolt módosítás is előirányozza a román elnök esetében.
A különbség ugyanakkor a Sarkozy által kezdeményezett alkotmánymódosítás és annak romániai változata között az, hogy Sarkozy tulajdonképpen a De Gaulle által meghonosított gyakorlathoz kívánja igazítani az államfőt még mindig csupán döntőbíróként, nem pedig első számú vezetőként meghatározó alkotmány szövegét. Sarkozy azonban az államfői jogkör megerősítése és tisztázása mellett a parlamentet is meg kívánja erősíteni, hangsúlyosabbá kívánja tenni annak ellenőrző szerepét.
Mindez azonban a băsescui tervekből hiányzik, a kisebb létszámú, egykamarás parlament kialakítása, illetve a törvényhozást lépten-nyomon diszkreditáló eddigi elnöki gyakorlat nem arra enged következtetni, hogy szándék lenne a paralment befolyásának növelésére. A most ismertetett célok fényében már érthető, miért is volt szükség a nagykolaícióra: így megvan a kényelmes többség a módosítások elfogadására.
A romániai választók körében uralkodó politikai analfabetizmus, Băsescu népszerűsége és az „erős vezető” iránti vágy pedig nem hagy kétséget afelől, hogy a változásokra a lakosság is áldását adná egy népszavazáson. A „hiperelnök” vezette új rendszer persze valóban alkalmas lehet arra, hogy a feszültségeket és a válságokat egységes fellépéssel, hatékonyan kezelje. A gond csak az, hogy az elmúlt négy év belpolitikai életében a feszültségek legfőbb forrása rendszerint maga az államfő volt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok