Balogh Levente

Balogh Levente

Gumitörvény a kisebbségi panaszok ellen

2018. március 16., 14:162018. március 16., 14:16

2018. március 16., 16:382018. március 16., 16:38

Bár alapvetően nem a kisebbségek ellen irányul, nagyon könnyen a jogtiprások miatt panaszkodó kisebbségi polgárok ellen fordítható Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének ötlete, miszerint olyan törvényt kellene elfogadni, amely büntethetővé teszi mindazokat, akik „lejáratják” Romániát külföldön. A javaslat persze nem csupán emiatt vérzik már eleve több sebből.

Dragnea tulajdonképpen csupán bosszút kíván állni azon ellenzéki politikusokon, európai parlamenti képviselőkön, akik felpanaszolták az uniós törvényhozásban és egyéb fórumokon a kormánykoalíció által az igazságügyi törvények és az igazságügyi rendszer átalakítására tett erőfeszítéseket, amelyek legfőbb célja a gyanú szerint nem csupán az, hogy összhangba hozzák őket az alkotmánybíróság korábbi ítéleteivel és a mai kor elvárásaival, hanem az, hogy megvédjék a korrupció gyanújába keveredett politikusokat a felelősségre vonástól. Másrészt elejét kívánja venni annak, hogy a jövőben megismétlődjenek a panaszok.

Persze nekünk, magyaroknak is megvannak a negatív tapasztalataink, hiszen megszokhattuk, hogy amint jobboldali kormány kerül hatalomra Magyarországon, a balliberális ellenzék bel- és külföldön egyaránt diktatúrát kiált, függetlenül attól, hogy a kormány éppen mit tesz. Vagyis nem tesznek mást, mint „nemzet­köziesítik” a belpolitikai csatározásokat, a forgatókönyv pedig ilyenkor rendszerint az, hogy pártcsaládok függvényében alakulnak ki a frontvonalak: a „beárult” kormánnyal azonos politikai oldalon álló pártok védelmükbe veszik, az ellentétesen levők pedig bírálják az érintetteket. Majd az ülés végén mindenki csomagol, és elégedett, „Most jól megmutattuk nekik!” kifejezéssel az arcán hazatér.

Dragnea most azért vetette fel annak a lehetőségét, hogy mindennek véget próbálnak majd vetni, mert az igazságüggyel kapcsolatos, a legjobb indulat mellett is minimum kérdőjeles intézkedések miatt az Európai Bizottság kemény figyelmeztetésben részesítette a kormányt, és akár szankciók is következhetnek. Csakhogy az általa felvetett jogszabály egyértelműen szájkosártörvénynek minősülne, hiszen a szólás- és véleményszabadság korlátozását szolgálná. Az ilyen törvények ugyanis rendszerint gumijogszabálynak minősülnek, vagyis kellőképpen általánosan fogalmaznak ahhoz, hogy jóformán bármire ráhúzhatóak legyenek.

Márpedig egy politikai vélemény nyilvános kifejtése ugyanúgy a szólásszabadság kategóriájába tartozik Brüsszelben, mint Bukarestben. Amennyiben egy kormány úgy értékeli, hogy méltatlan támadások érték, nem kell egyebet tennie, mint hogy tájékoztatja a nyilvánosságot a valós tényekről, megcáfolva az alaptalan vádakat és nevetségessé téve a rágalmazókat. Ha viszont korlátozni szeretné, hogy ki mit mondhat és mit nem, azzal inkább csak azt a látszatot erősíti, hogy valóban takargatnivalója van. Arról nem is beszélve, hogy Drganea és pártja is kerülhet még ellenzékbe, akkor pedig keményen visszaüthet egy ilyen törvény.

Magyar szempontból is nagyon veszélyes ez a felvetés, hiszen a magyar EP-képviselők, magyar politikai és civil szervezetek tagjai gyakran teszik szóvá a nemzetközi fórumokon, hogy az a hivatalos bukaresti állítás, miszerint Romániában példaértékű lenne a kisebbségpolitika, nem több hazugságnál, amire a tények rendszerint rácáfolnak. A „rágalmazásellenes” gumijogszabály alapján azonban bármilyen bírálat után azonnal eljárás indulhatna, hiszen egyvalamiben biztosak lehetünk: román részről mindig akadnak majd olyanok, akik ezt a lehetőséget is kihasználnák arra, hogy megakadályozzák a romániai kisebbségek problémáinak nemzetközi porondra vitelét.

Így aztán a szólás- és véleményszabadság elve, de már csak a saját érdekünk miatt is egyértelmű: egy ilyen jogszabályra – ha valóban felmerülne, hogy kidolgozzák és a parlament elé kerüljön – egyetlen módon lehet reagálni: a leghatározottab elutasítással.

korábban írtuk

A magyarokon csattanhat az ostor – Elutasítják az erdélyi EP-képviselők a Romániát külföldön bírálók szankcionálását
A magyarokon csattanhat az ostor – Elutasítják az erdélyi EP-képviselők a Romániát külföldön bírálók szankcionálását

Akár a magyarellenes fellépések miatti bírálatok megfogalmazói elleni megtorlásra is alkalmas lehet az a Liviu Dragnea PSD-elnök által javasolt jogszabály, amely büntetné az országot külföldön bírálókat – mondják az EP-képviselők, akik elutasítják a javaslatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.