Eltelt egy esztendő azóta, hogy – látszólag – bekövetkezett a változás: amit a tavaly januári csikorgó fagyban kitartva követeltek az emberek, megbukott a játékszenvedélytől fűtött államelnök kezében ötletszerűen ide-oda rángatott bábkormány.
2013. május 09., 09:292013. május 09., 09:29
2013. május 10., 15:082013. május 10., 15:08
Tökéletesen demokratikus úton – élve a bizalmatlansági indítvány máshol jól bejáratott intézményével. A nagy bábjátékos viszont – természetesen?! – maradt, ráadásul miniszterelnökké kente fel azt a fiatal politikust, akiről sokszor kijelentette: míg ő él és virul, ebből az emberből soha, de soha! Jó, mondani sok mindent lehet. Az új kormány viszont jóformán semmi újat nem hozott a néhány perces miniszteri mandátumokon kívül, de megmagyarázták, hogy nem is lehet semmit elkapkodni, amíg az elnök a székében ül.
És ezzel kezdődött el az a görgetősdi, ami egy év múltán mai napig történik, sőt mintha nem is volna semmi remény arra, hogy egyszer majd véget ér. Mindig akad majd valamiféle közeli-közelebbi határidő, amire még várnunk kell, az elvárások pedig – mint a kis hólabda – lavinává dagadnak, egy-egy varázsszóra viszont újból kicsivé válnak. Majd ha... ez vagy az történik, ilyen vagy olyan szavazási-választási cirkusz.
Egy éve várni kezdtük az elnök felfüggesztését, majd a menesztését szentesítő népszavazást. Lerágott csont, fölösleges is felmelegíteni, annyi szó hangzott el arról, hogy közel hét és fél millió szavazat hogyan is illanhatott el a semmibe. Elillant, de begördült az új „határidő\": télen képviselő-választás, akkor aztán... Lett belőle majdnem háromnegyedes parlamenti többség, a szavazást megelőző ígéretből viszont, miszerint igazságot a végsőkig – semmi. Naponta érkeznek olyan hírek, hogy hol, milyen hivatalokban bukkannak fel az „új\" idők régi emberei, végezvén ugyanazt, amiért a januári zimankóban sem átallottak olyan sokan tüntetni. Nem lehet elsietni, jó munkához idő kell, a rosszhoz meg még több. Tudjuk. Egyelőre csak célozgatnak a jövő évi európai parlamenti és a hazai elnökválasztás közelségére, de már egyre határozottabban tolják-gördítik akkorig a megoldások határidejét. Az emberek meg?! Most jön a nyár, állítólag az idén sem szabadulunk a hőségtől, márpedig kánikulában nem lehet tüntetni. Lehet, viszont takarékoskodni a ruházat elnyüvésével, ki tudja, milyen hideg lesz télen a tüntetésen. Akkor meg már úgysem érdemes: nyakunkon lesznek a választások s az ezzel járó – túl jól ismert – tejtől-méztől nyálkás ígéretek.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
szóljon hozzá!