2011. július 21., 09:022011. július 21., 09:02
A kivárás egyik magyarázata nyilvánvalóan az lehet, hogy a tárcavezető az eltelt időszakban tárgyalásokkal, azaz diplomatikus eszközökkel próbálta jobb belátásra bírni azt a kolozsvári városvezetést, egyszerűbben Sorin Apostu polgármestert, amelynek/akinek tudta nélkül aligha kerülhetett volna a szobor elé a funári és vasgárdista időket idéző, nyíltan magyarellenes hangulatkeltő, ráadásul a történelmet hamisító tábla. Csakhogy lám, a diplomatikus eszközök semmire sem vezettek. Mindez fényesen tükrözi a romániai többség-kisebbség viszony értelmezését – miszerint a többség tulajdonosa, azaz kényura a kisebbségnek, s azt tehet, amit akar –; de a tényállás azt is érzékelteti, hogy Romániában mennyit ér a jó érzés, a korrektség, a törvény és egyéb ilyen haszontalanság, ha az előbb említett mentalitásban fogant érdekek úgy kívánják.
Kelemen Hunor tegnapi lépéséből ugyanakkor arra is lehet következtetni, hogy örökségvédelmi tárcavezetőként, de RMDSZ-elnökként sem akart nagyon lemaradni, hiszen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs a táblaelhelyezést követő ötödik napon, azaz május 27-én már feljelentést tett az ismeretlen (?) elkövető(k) ellen, sőt a beindított nyomozás során minap az ügyészek Gergelyt meg is hallgatták. Márpedig Kelemennek Románia művelődési és örökségvédelmi minisztereként elsőként kellett volna lépnie és eljárnia, mert ő az ország teljes, a Mátyás-szobrot, de Verespatakot és a Házsongárdot is magába ölelő kulturális öröksége óvásának elsőszámú felelőse. Egyelőre talány, hogy miféle maszatolás zajlik a kulisszák mögött, csak az látszik egyértelműen, hogy a lezáratlan táblaügy csak feszültséghez vezető, koszorúra koszorú, táblára tábla esztelenségek forrása. S hogy a Mátyás-táblaügy meglehetősen forró kása, amit a nyomozók is csak kerülgetnek, mint a macska, ahelyett, hogy szétnéznének a kolozsvári városházán.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!