Több mint két hét telt el ugyanis az egyik helyi üzletember brutális halálát okozó aradi robbantás elkövetése óta, és a nyomozás egy helyben topog, a nyomozó hatóságok minimális információkkal sem látják el a közvéleményt, az elkövetőknek, megrendelőknek pedig se híre, se hamva. Amit eddig biztosan tudunk, az nagyjából a következő: Arad egyik lakónegyedében május 29-én reggel egy eddig ismeretlen eredetű robbanóanyag hatására a levegőbe röpült egy személygépkocsi, amikor tulajdonosa beült a járműbe, a detonáció következtében a 66 éves Ioan Crișan életét vesztette.

A büntetlen előéletű vállalkozó tehetősnek számít, ám mégsem a leggazdagabb a partiumi megyeszékhelyen, vagyonát elsősorban a magyar–román határ közelében működtetett farmon kialakított halneveldéjével sikerült gyarapítania. Lánya pedig egy jelenlegi liberális törvényhozónak volt a felesége. A többi, az országot méltán felkavaró kegyetlen leszámolás kapcsán a sajtóban megjelent adalék mind mind spekuláció. Kezdve onnan, hogy az üzletembernek köze lett volna a cigarettacsempészethez, esetleg ellenkezőleg, ő adott információt erről az illegális tevékenységről a rendőrségnek; bizonyos politikai-gazdasági érdekcsoportok rá akarták/akarják tenni a kezüket a termálvízlelőhelyet rejtő határ menti farmra, hogy élményfürdővel ellátott üdülőtelepet létesítsenek; a gyilkosság megrendelői nem is romániaiak, hanem szerbek, ukránok stb. És még folytathatnánk a megannyi pletykát, aminek azonban nem lenne semmi értelme.

Kinek állhatott érdekében eltenni láb alól az aradi Ioan Crișant, miért választották az emberölés eme látványos, sokkoló módját, és miért tapogatóznak sötétben a nyomozó szervek ennyi idő elteltével is? Bár a merénylet kapcsán a legfőbb ügyészség vette át a nyomozást, a román rendőrség a legjobb kriminalisztikai szakértőit küldte a helyszínre, az országos rendőrfőkapitány pedig több alkalommal Aradról irányítja a vizsgálatot, ezekre a kérdésekre a mai napig nem kapott választ a közvélemény.

Pedig a laikus számára is nyilvánvaló, hogy nem szerelemféltésről, családi viszályról van szó, hanem maffiatípusú leszámolás áll a háttérben. Ennél is nagyobb baj, hogy a jelek szerint maguk a hatóságok is messze járnak az igazságtól, a megrendelők és az elkövetők azonosításától, felelősségre vonásától. Persze elüthetnénk az egészet azzal, hogy bezzeg a román titkosszolgálatok régen elfogták volna a robbantókat, ha ezek nem időzített vagy távirányítással működtetett pokolgépet, hanem mondjuk petárdákat használnak, mint a terrorizmus vádjával elítélt, jelenleg is börtönbüntetésüket töltő Beke Istvánék. Ez azonban meglehetősen sovány vigasz lenne, az igazán aggasztó – egyben felháborító – az, hogy a lehallgatott beszélgetések és lefoglalt pirotechnikai eszközök alapján könnyen terrorvádat fabrikáló román hírszerzés az aradi robbantás esetében azonnal kiközölte, hogy nem terrorista merénylet történt, azóta pedig mélyen hallgat. Akárcsak a rendőrség, amely a robbantás napján világgá kürtölte ugyan, hogy sikerült kialakítania a gyanúsítottak körét, a jelek szerint viszont bottal üti a merénylők nyomát.

Ilyen körülmények között valóban biztonságosnak tekinthetjük-e Romániát? Még ha az ország szerencsére nem Mexikó, és nálunk nem is történnek túl gyakran véres leszámolások, emberölések, merényletek, nyilvánvaló, hogy a szervezett bűnözés, a kábítószer- és cigarettacsempész-hálózatok igen aktívak az országban, különösen a határ menti megyékben. Az aradi merénylők kilétének felfedésén túlmenően a bűnüldöző szerveknek azt is fel kell tárniuk, hogy létezik-e összefonódás eme bűnbandák, és a rendőrök, politikusok között. Ha erre továbbra sem lesznek képesek, attól az igazi robbantók vérszemet kapnak, a polgárokban pedig joggal felmerülhet a kérdés, hogy vajon mikor ismétlődik meg az aradihoz hasonló leszámolás.