2009. július 30., 10:392009. július 30., 10:39
A kisstílű, a személyes ellentéteket a közösség érdekei fölé helyező politizáláshoz azonban annál inkább. Nem titok, hogy az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács viszonya enyhén szólva sem nevezhető zökkenőmentesnek, ritkán tudott együttműködni a két szervezet akkor is, amikor utóbbit történetesen az előbbi egykori szenátora, Csapó József irányította.
Köztudott az is, hogy az SZNT autonómiastatútumát az RMDSZ fércmunkának, felvállalhatatlan és kivitelezhetetlen stratégiának tartja, a szövetség vezetőinek szemében ugyanakkor igazából az számít vörös posztónak, hogy jelentős átjárás érhető tetten a politikai rivális Magyar Polgári Párt és a nemzeti tanács apparátusa között.
Végül, de nem utolsósorban az SZNT nemrég hatalmas politikai baklövést követett el azzal, hogy a romániai államfőválasztás előtt uszkve három hónappal arra buzdítja hívit: a szavazólapon pecsételjenek majd a kereten kívülre, érvénytelen (románul: anulat) voksukkal ugyanis a szintén a betűvel kezdődő autonómiának szavaznak bizalmat. Vagyis ahelyett, hogy leülnének tárgyalni Kelemen Hunor támogatásának feltételeiről – mint ahogy azt az EMNT minden bizonnyal megteszi –, ezzel a képtelen „üzenettel” kívánják szolgálni az önrendelkezés ügyét.
Viszont még ezeknek az előzményeknek az ismeretében is érthetetlen Markó Bélának a Székelyudvarhelyre tervezett nagygyűléssel kapcsolatos sértődött kirohanása. Azt még csak-csak értjük, hogy az RMDSZ foggal-körömmel ragaszkodik a rendezvény szervezői szerepéhez, azt azonban senki nem vitathatja, hogy a kezdeményezés az SZNT-től ered.
A széthúzás, az ellenségeskedés üzenetét hordozó kudarc azonban már közös lesz, ha az erdélyi magyar szervezeteknek nem sikerül elcsitítaniuk a szervezéssel kapcsolatos bűbalhét, és egy közös, a régió összefogását felmutató nagygyűlés helyett több, a székelyek széttartását bizonyító megmozdulást szerveznek. Utóbbi esetben a székelyföldi román szervezetek ellenakciója máris sikerrel kecsegtet.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.